Az emberek embere?

Schmitt Pál Orbán Viktor embere
Budapest
2010.06.28., hétfő

Az MSZP-frakció Balogh András államfőjelöltségét támogatja a parlamenti szavazáson, mert alkalmasabbnak tartják erre a posztra, mint Schmitt Pált - közölte Mesterházy Attila sajtótájékoztatón a házbizottság ülése után.

A szocialista frakcióvezető hangsúlyozta: Balogh András autonóm személyiség és felkészültebbnek is tartják, mint ellenfelét.

Mesterházy Attila szerint a két jelölt összehasonlításában érdekes helyzet, hogy az MSZP jelöltjét több, összesen négy frakció tartotta alkalmasnak a köztársasági elnöki posztra.

Felidézte: az MSZP-frakció hétfőn délelőtt meghallgatta Schmitt Pált, és értékelték az ott elhangzottakat, majd egyhangú döntést hoztak arról, hogy Balogh Andrást támogatják. Jelezte: a frakcióból senki nem kért felmentést a kötelező szavazás alól.

Szavai szerint bár Schmitt Pál azt mondta magáról, hogy ő az "emberek embere", meglepetésükre számos konkrét kérdésre nem adott választ, amelyek az embereket érintik. Példaként említette az egykulcsos adó bevezetését, a minimálbér megadóztatását.

Mesterházy Attila sajnálatosnak tartja, hogy a házelnök egy már elfogadott törvényről, a kormánytisztviselőkről szóló jogszabályról úgy beszélt, mintha az még a Ház előtt lenne és lehetne rajta változtatni.

Az látható, hogy egy embernek biztosan az embere Schmitt Pál, Orbán Viktornak - fogalmazott, mivel szerinte a jelölt semmilyen garanciát nem tudott adni arra, hogy szembe tud menni a miniszterelnök, a Fidesz-frakció vagy a kormány kéréseivel.

Jelezte: a szocialista frakció döntött arról is, hogy nemmel szavaz az Állami Számvevőszék vezetőinek hétfői megválasztásakor.

forrás: mti/mesterhazyattila.hu

 

2012.05.17

Radikális törvényi változtatásokra van szükség

Mesterházy az Inforádió Aréna műsorában
Budapest | 2012.05.17., csütörtök
2012.05.16

Felülvizsgálat szükséges a földügyekben

Sajtótájékoztató az elnökségi ülés után
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.16

Progresszív adózást ígér a vitairat

A Népszabadság beszámolója a József Attila Alapítvány rendezvényé
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.16

Elkészült a József Attila Alapítvány vitairata

Párbeszéd a Nemzetért
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.16

Párbeszéd a Nemzetért

Mesterházy Attila programalapozó beszéde
Budapest | 2012.05.16., szerda
2012.05.14

Várják Obama kampányszakértőit

A Népszabadság beszámolója Mesterházy washingtoni útjáról
Budapest | 2012.05.14., hétfő
2012.05.14

Az MSZP várja Obama kampányszakértőit

Népszabadság beszámolója Mesterházy washingtoni útjáról
Budapest | 2012.05.14., hétfő
2012.05.13

Számítunk a szövetségeseinkre

Mesterházy Attila írása a héten
Budapest | 2012.05.13., vasárnap