Az MSZP megoldja a hiteltörlesztést

Budapest
2014.04.23., szerda

Budapest, 2014. április 23., szerda (MTI) - Az MSZP elnökének közlése szerint az elmúlt négy évben nehézséget okozott pártjának a hitelei törlesztése, de megoldották, és következő négy évben is meg fogják oldani ezt.

    Mesterházy Attilát szerdán, a parlament alakuló ülését előkészítő megbeszélés után kérdezték erről, miután az elmúlt napokben több sajtóorgánum is foglalkozott az MSZP pénzügyeivel.
    A pártelnök hangsúlyozta, hogy az MSZP eddig is és a jövőben is takarékos gazdálkodást folytat; arra törekszenek, hogy a jelenlegi költségszintjüket finanszírozni tudják és a működésen se kelljen változtatni. Megismételte, hogy az MSZP számláját senki sem zárolta.
    Elmondta, hogy - pártelnökként - örökölte ezt a hitelállományt, és nem keresi az MSZP pénzügyi helyzetének felelőseit, azt négy évvel ezelőtt kellett volna. Közömbösnek tartja, hogy a hitelek felvételekor ki volt a pártelnök, mert szerinte ő is hasonló döntést hozott volna akkoriban.
    Téves információnak nevezte azokat a sajtóhíreket, hogy az elmúlt négy évben az MSZP hitelt vett volna fel. "Elég volt nekünk az is, hogy ezt próbáljuk tisztességgel fizetni határidőre" - fogalmazott.
    Mesterházy Attila beszélt arról, nem tudja, milyen volt az az időszak, ami miatt fontos volt ezeknek a hiteleknek a felvétele. Ismertetése szerint ingatlanvásárlásra két hitelt vettek fel, az egyiket, egy kedvezményes konstrukciót a Magyar Fejlesztési Banktól. Helyes lépésnek értékelte az ingatlanfejlesztést, míg a Jókai utcai székház megvételét "úgymond kényszernek", mert eladták a korábbi, Köztársaság téren lévőt.
    A folyószámlahitel a párt folyamatos likviditását biztosította, egyfajta áthidaló segítségként, mert az állami támogatás szakaszosan érkezik - fejtette ki Mesterházy Attila, technikai kényszernek nevezve ezt a hitelt, ami nélkül nehéz lenne finanszírozni a pártot.
    Az MSZP elnöke szerint a mértékkel van gond; egy ekkora költségvetéssel rendelkező pártnak, mint az elmúlt négy évben az MSZP volt, nagyobb terhet jelent a hiteltörlesztés, mint amikor még 198 fős volt a párt frakciója.
    Mesterházy Attila elmondta, átalakította az MSZP szervezeti struktúráját, hogy ilyen körülmények között is meg tudják őrizni az embereiket, az infrastruktúrát, és tudják finanszírozni a hiteleiket.
    Mint mondta, pontosan nem tudják, hogy mekkora állami támogatást fognak kapni, az majd az alakuló ülés után derül ki. Ez igaz a pártra, a pártalapítványra, és a frakcióra - tette hozzá, megjegyezve, hogy tiszteletben tartják a közös, ötpárti lista miatt megkötött politikai megállapodást a források felosztására.

További hírek