
Barátokra van szüksége hazánknak, nem ellenségekre

Magyarországnak szüksége van a külföld bizalmára, szüksége van a külföldi befektetőkre, hiszen a belső fogyasztás - ahogy erre a jelenlegi gazdaságpolitika épít- nem fogja beindítani a gazdasági növekedés motorját - mondta el az amerikai külügyminisztériumban tett látogatása során Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke a Magyarországért is felelős helyettes állmatitkárral, Marie Yovanovitchcsal folytatott megbeszélés során külön kiemelte, hogy a kiszámíthatóság mellett minden befektetőnek alapvető igénye a jogállam visszaállítása, és egy olyan gazdaságpolitika kialakítása, amely például a külföldi befektetőket nem elkergeti, hanem visszacsábítja. Magyarországnak nem ellenségeket, hanem barátokat és szövetségeseket kell keresnie, a jelenlegi gazdasági és politikai környezet azonban erre ma nem alkalmas.
Az energetikáért felelős kormánymegbízottal folytatott megbeszélésen Mesterházy Attila a napokban ismertté vált, sokakat meglepett Nabucco projektből való kormányzati kilépésről elmondta, az 180 fokos fordulatot jelent a Fidesz eddigi politikájához képest. Amit eddig mondott és külföldön, de legfőképp az Egyesült Államokban is hangoztatott, az épp az ellenkezője annak, amivel kampányolt és amit programként hirdetett meg a kormányzó Fidesz. Hasonló a helyzet az IMF-fel folytatott tárgyalásokkal is, amit tetőz a már rutinná vált kettős beszéd, amelynek során a kormány más és más üzenetet fogalmaz meg attól függően, hogy külföldi vagy hazai közönségnek szánja a mondandóját. Látogatást tett Mesterházy Attila a Washington Post szerkesztőségében is a nap folyamán, ahol elemezve a jelenlegi gazdasági és politikai helyzetet, beszélt az MSZP megújulásáról, és arról a programról, amelynek meghirdetésére a közeli hónapokban kerül sor.

Ajánlott cikkek
További hírek
-
2013. május 19.
-
2013. május 19.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 16.
-
2013. május 14.
-
2013. május 13.
-
2013. május 12.
-
2013. május 11.
-
2013. május 10.
-
2013. május 9.
-
2013. május 8.
-
2013. május 8.
-
2013. május 7.
-
2013. május 6.
-
2013. május 5.
-
2013. május 5.
-
2013. május 4.
-
2013. május 4.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 2.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 29.
-
2013. április 29.
-
2013. április 28.
-
2013. április 28.
-
2013. április 27.
-
2013. április 27.
-
2013. április 26.
-
2013. április 25.
-
2013. április 23.
-
2013. április 23.
-
2013. április 22.
-
2013. április 21.
-
2013. április 19.
-
2013. április 19.
-
2013. április 16.




























































