Budapesten lesz az Unió szocialista frakciója

Budapest
2010.10.12., kedd

Az európai Unió szocialista képviselőcsoportja novemberben Budapesten tartja kihelyezett ülését - többek között erről is szó esett MArtin Schulz, az Unió szocialista frakcióvezetője és Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető megbeszélésén.

A Magyar Szocialista Párt abban érdekelt, hogy a jövő év első felében esedékes soros magyar elnökség az Európai Unió élén sikeres legyen - jelentette ki Mesterházy Attila kedden Brüsszelben.

Schulz elmondta, hogy az uniós intézményi szabályoknak megfelelően október végén Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozik és egyeztet ebben a témában.

Közös sajtótájékoztatójukon a frakcióvezető túl korainak tartotta azt az újságírói kérdést, hogy értékelje az elnökség előkészületeit.

Kifejtette, hogy a szocialista EP-frakció azt szeretné, ha a magyar félév alatt is történne haladás az általuk prioritásként kezelt kérdésekben, mint a szociális igazságosság, a foglalkoztatás és gazdasági növekedés javítása, a fenntartható környezetvédelem.

Az EP elnöki posztjára is esélyesnek tartott német politikus hangoztatta, hogy az elnökség idején el kell különíteni a nemzeti és a nemzetközi ügyeket. Schulz reményét fejezte ki, hogy magyarországi belső harcokat nem tűznek az elnökség napirendjére.

Mesterházy Attila - Kovács László alelnökkel, volt EU-biztossal együtt - az uniós tagországok szocialista frakcióvezetőinek találkozójára érkezett Brüsszelbe, de kétoldalú találkozót is folytatott Schulzcal.

Az EP-frakcióvezető személyes támogatásáról és a frakción belüli szoros együttműködésről biztosította a magyar vezetőt.

A német képviselő a sajtótájékoztatón úgy vélte, a szocialista párt vezetése jelenleg nehéz helyzetben van Magyarországon, de Mesterházy Attila új generációt képvisel az EU-ban, és esélye van arra, hogy visszanyerje erejét a szociáldemokrata irányzat. A hónap eleji önkormányzati választások azt mutatták, hogy valamelyest már javult a párt teljesítménye az országban - mondta Schulz.

A kihelyezett budapesti frakcióülésen az elnökségi témák mellett foglalkoztatási ügyek, szociális témák, uniós költségvetési kérdések lesznek napirenden, de kitérnek az unión belüli szolidaritás ügyére, továbbá a szélsőségesség és populizmus elleni fellépés problematikájára is.

A legjobban kiemelt ügy a foglalkoztatás lesz - hangoztatta -, mert a munkanélküliség a társadalom stabilitását leginkább fenyegető veszély.

Mesterházy Attila hangsúlyozta: az MSZP minden segítséget megad a kormánynak ahhoz, hogy a magyar EU-elnökség sikeres legyen. Reményét fejezte ki, hogy ezekben a kérdésekben a kormány is partnerként tekint majd a demokratikus ellenzékre.

Az MSZP frakcióvezetője arról is beszámolt, hogy brüsszeli útja során találkozott Johannes Hahn regionális politikai biztossal is. Mint mondta, megbeszélésükön támogatta azt a kormányzati elképzelést, hogy az uniós kohéziós alap a következő költségvetésbe is épüljön be. Fontosnak tartotta, hogy az alap továbbra is tegyen különbséget a tagországok között a rászorultság alapján, és segítse célzottan a felzárkóztatást, lehetőleg az eddiginél kevésbé bürokratikus módon. Mint mondta, az alap Magyarországon elsősorban a gazdaság élénkítését, a kis- és középvállalkozások segítését és a területi regionális különbségek csökkentését hivatott szolgálni. Úgy vélte, ezekben a kérdésekben és a célok megfogalmazásában nemzeti konszenzus van.

Mesterházy Attila elmondta: meglepetéssel és megdöbbenéssel hallotta, hogy a kormány még nem fordult hivatalosan uniós kohéziós alaphoz az Ajka környéki iszapömlés miatt. Felhívta a biztos figyelmét arra, hogy Magyarország számára fontos lenne ez a fajta segítség.

Beszámolt arról, hogy a biztos megígérte: keresi a precedenst, és megtesz mindent annak érdekében, hogy megtalálja azt a módszert, amelynek segítésével az alap segítheti Magyarországot.

forrás: mti/mesterhazyattila.hu

További hírek