Domokos maga vallotta be...

Budapest
2010.06.29., kedd

Az MSZP reméli, hogy nem lesznek az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felé irányuló "politikai ízű" kérések, vagy ha igen, akkor az apparátus - amely eddig is kiválóan végezte a munkáját - ellen tud állni ezeknek - közölte a szocialista frakcióvezető, miután az Országgyűlés Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt az ÁSZ elnökévé Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvárnak az MSZP, az SZDSZ és a Fehérvári Polgárok Egyesülete támogatásával megválasztott polgármesterét pedig alelnökké választotta.

Mesterházy Attila hangsúlyozta: az MSZP továbbra sem ért egyet azzal, hogy pártpolitikus legyen az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke. Ez ellentétes a demokratikus alapelvekkel - jelentette ki.

Emlékeztetett arra, hogy Domokos László ráadásul maga nyilatkozta azt, hogy az adófizetők pénzéből megkapott lakhatási támogatását más célra fordította.

Véleménye szerint - mivel Warvasovszky Tihamérra 258-an szavaztak igennel, és a kétharmados megválasztáshoz éppen ennyi támogató voksra volt szükség - látszik hogy a Fidesz sem volt egységes az MSZP-frakció korábbi tagjának a megválasztásában. A Fidesznek nem sikerült biztosítani a teljes egységet a titkos szavazáson - mondta.

forrás: mti/mesterhazyattila.hu

További hírek