
Jó a költségvetésnek, de rossz a nyugdíjasoknak a Fidesz-modell

Megduplázzuk a méltányosság nyugdíjkasszát és hároméves cselekvési programot dolgozunk ki!
Több mint 100 ezer nyugdíjast képviselt a jelenlévő mintegy 80 nyugdíjas választmányi tag, aki a hó és a zord idő ellenére is felutazott Budapestre az ország számos pontjáról. Köszönet nekik, köszönet a mögöttük álló tagságnak kiállásukért az új baloldali politika meghirdetésének támogatásáért. A megbeszélésen többek egybehnagzó véleményeként elhangzott: nincs szükség a svéd modellre, nincs szükség új nyugdíjrendszerre. Biztonságra, kiszámíthatóságra és nyugalomra, folytonosságra van szükségük a nyugdíjasoknak.
A megbeszélésen egyértelművé vált, hogy a nyugdíjasok félnek. Félnek attól, ami a Fidesz terveiből kiszivárgott, és félnek attól az átlátszó, megbízhatatlan cáfolattól, amivel a Fidesz ezekre a hírekre reagált. Ma úgy áll a dolog, hogy minden fideszes szót kétszer annyi fideszes tett cáfol. A Fidesz szóban tagad, de a tettei kétszeresen is beismernek.
2001-ben még kormányrendelettel akarták bevezetni a svéd modellt – és ebben csak a kormányváltás akadályozta meg őket; 2007-ben pedig a törvényjavaslattal – ebben pedig a szocialisták bizottsági fellépése akadályozta meg őket.
A svéd modell nem az emberek, hanem a hivatal logikáját tükrözi: jó a költségvetésnek, de rossz a nyugdíjasoknak.
Úgy látszik, sajnos a Fidesz a nyugdíjasokkal akarja kifizettetni az ígéretek számláit.
Mi ezt nem fogjuk hagyni. Mi a nyugdíjakat megvédeni akarjuk, a nyugdíjasoknak pedig adni – nem elvenni tőlük.
Néhány nappal ezelőtt már bejelentettem az MSZP-modell legfőbb elemeit. Akkor elmondtam, hogy ezek között szerepel a méltányossági nyugdíjkassza évenkénti megduplázása.
Hogy ez miért olyan fontos nekünk, talán jól érzékelteti a következő adat: A beérkező kérelmek száma 2010. évben is jelentős, naponta 1.000-1.200 méltányossági nyugdíjemelés és 300-400 egyszeri segély iránti kérelem kerül iktatásra.
A kormány már a héten megvizsgálta a szocialista kérést, és azt a tájékoztatást adta, hogy a méltányossági nyugdíjkassza idei megduplázása már márciusban megtörténhet. Van, akinek a tettei cáfolják a szavait – nálunk erősítik egymást. Vállaltuk, megtesszük.
- A Fidesz idáig csak mellébeszélt a nyugdíj ügyben, most azonban stratégiát váltott és megpróbálja összezavarni a nyugdíjasokat. Most már nemcsak sajtótájékoztatókkal és a velük tartós szövetségben dolgozó közgazdászok harcba küldésével, hanem levelekkel is bombázzák a háztartásokat.
- Mielőtt azonban továbbmennék a téma taglalásában, egy dolgot szögezzünk le: minden verbális keménykedés ellenére a Fidesz a mai napig sem cáfolta a Varga Mihállyal készült interjú állításait a lapban. Bár a Fidesz sajtóperrel fenyegetőzött, azóta sem kértek cáfolatot, vagy helyreigazítást. Szóval ma is nyugodtan készpénznek vehetjük Orbán Viktor pénzügyminiszterének a szavait: ha a Fidesz kerül hatalomra, be fogja vezetni a svéd modellt.
- A Fidesz nyugdíjas modellje minden okkal kelt rémületet a nyugdíjasok körében. A nyugdíjas-háztartásoknak kiküldött levél egy beismerő vallomással felér.
- Először is: a Fidesz egyetlen szóval sem cáfolja, hogy be akarná vezetni a svéd modellt, más nevén az egyéni számlás rendszert.
- A Fidesz három ún. „garanciát” kínál a nyugdíjasoknak. És ezekkel a legnagyobb baj nem is az, hogy a háromból kettő jószerivel ugyanaz – hanem az, hogy kevesebb, mint amit az MSZP vállal a nyugdíjasok felé.
- A Fidesz levél ugyanis arra ad garanciát, hogy a nyugdíjasoknak sem részben, sem más néven nem adná vissza válság miatt elvett 13. havi nyugdíjat.
- A szórólapon pontosan az szerepel, amivel már az Orbán-kormány is foglalkozott és amiről már közel két éve zárt körben a Színművészeti Egyetemen is beszélt Orbán Viktor: az államháztartás gondjait a nyugdíjemelés mértékének csökkentésével, a nyugdíjak reálértékének befagyasztásával kívánja enyhíteni.
- Tehát igaz, amit mondunk: a svéd modell valójában egy Orbán-Bokros-csomag a nyugdíjasoknak. Olyan, az időseket érintő megszorító csomag, amely a Fidesz választási ígéreteinek a számláját a nyugdíjasoktól elvett százmilliárdokból fizettetné ki.
- Ezt dugták el a Fidesz Erős Magyarország című programjában, és ezt mondják most a kéretlen levélben is.
- Ma már feketén-fehéren látjuk: a svéd modell magyarországi bevezetése nyugdíjkatasztrófát okozna. A nyugdíjkorhatár akár 70 évre emelkedhetne, a nyugdíjak értéke pedig 20%-kkal csökkenne. Ráadásul nemcsak az új nyugdíjasok, a mai 40-50-es korosztály esetében, hanem „visszamenőleg”, a mai nyugdíjasok járandósága esetében is.
- Ráadásul – és erről ez idáig kevés szó esett – a svéd modell a rokkantsági és az özvegyi nyugdíjat is veszélyezteti: ilyen ellátási formát ugyanis nem ismer és nem finanszíroz a svéd nyugdíjrendszer.
- Amíg a Fidesz csak elvenni akar a nyugdíjasoktól, addig a mi vállalásaink teljesen mások a nyugdíjasok felé.
- Mi azt mondjuk, hogy okkal vagyunk büszkék arra, hogy még a válságkezelés szűk lehetőségei mellett is érvényesíteni tudtuk a baloldali értékeket. Kemények voltunk a válsággal, de szolidárisak a közösség támogatására szorulókkal szemben.
- Fokozottan igaz ez a nyugdíjakra, a nyugdíjasokra is. Januártól több,mint 4%-kal emeltük valamennyi nyugdíj és a baleseti járadékot, bevezettük az infláció-követő nyugdíjemelést és a nyugdíjprémiumot, illetve folytattuk a nyugdíjkorrekciós programot.
- A nyugdíjkorrekciós program folytatásaként most újabb vállalásokat teszünk a nyugdíjasok felé.
- A nyugdíjkorrekciós program folytatásaként a fiatalon megrokkantak nyugdíja esetén soron kívüli emelést hajtunk végre. Igaz ez azokra a korosztályokra is, amelyek „rossz időben”mentek nyugdíjba, például 1991-ben ’93-ban, ’94-ben, vagy ’97-ben. Az új intézkedés keretében rendezzük a mezőgazdasági szövetkezeti járulékosok járandóságát is.
- A nyugdíjkorrekciós program részeként évente megduplázzuk a méltányossági nyugdíjkasszát és 2011-től a nyugdíjprémium kifizetésén keresztül biztosítjuk, hogy a nyugdíjasok is részesüljenek az újra beinduló gazdasági növekedésből. Az MSZP-modell másik lábát olyan intézkedések jelentik, amelyek az idős emberekkel vállalt szövetségünket fejezik ki.
- Kegyeleti támogatás bevezetése, amely több tízezer forintos, egyszeri támogatást nyújt azoknak a házastársukat elveszítő honfitársainknak, akiknek a nyugdíja nem éri el az átlagot.
- Keményebb eszközökkel védjük az idősek biztonságát, mint eddig bármelyik kormány: a Büntető Törvénykönyvben meghatározott bűncselekmény-típusoknál minősített esetnek fog számítani az idősek ellen elkövetett bűntett.
- A baloldal nem valamiféle társadalmi elfekvőnek tekinti a nyugdíjaskort, hanem aktív, tervekkel és életkedvvel rendelkező emberként tekint az idősekre. 2010-ben az előző évinél kétszer több, összesen 60 ezer nyugdíjas kap majd üdülési csekket, míg ez a szám 2010-ben 90 ezerre emelkedik.
- Megőrizzük a 65 év feletti nyugdíjasok ingyenes utazási kedvezményét és teszünk azért, hogy a következő években a nyugdíjasok kedvezményes képzési programokban vehessenek részt.
Félrevezetésen és logikai bukfencen alapul a Fidesz privatizációs vádja
A Fidesznek ezt a vádját senki sem érti. A magánnyugdíj-pénztár magánosítása már csak azért sem lehetséges, mert az már egyszer megtörtént: a magántőke ott van a nyugdíjrendszer második pillérében, erről szólt a nyugdíjreform. Nem akarunk semmit sem privatizálni, mert nem is lehet semmit. Azzal, hogy az önkormányzati, szövetkezeti formát más forma váltja fel, nagyobb biztonságot nyújtunk az időskorra félretett befektetéseknek. De ez ellen csak nem akar fellépni a Fidesz?!
Cáfoljuk a Fidesz BTK-módosítással kapcsolatos rágalmait is
„A Fidesz, nevezetesen Répássy Róbert azzal igyekezett összezavarni az idős embereket, hogy a Mesterházy Attila által szorgalmazott BTK-módosításról valótlanságokat állított. Fontos ezért még egyszer leszögezni: a Fidesz 2008-ban nem ilyen hatékonyságú és tartalmú javaslatot fogalmazott meg, és még azt a gyengébb védelmet kínáló megoldást sem a szocialisták, hanem a Fidesz leányvállalata, a KDNP delegáltja futtatta zátonyra. Az Alkotmányügyi bizottság ülésén Rubovszky György KDNP-s képviselő maga kérte, hogy a tárgysorozatba vételről való szavazást halassza el az alkotmányügyi bizottság.
A Fidesz 2006-os javaslata pedig egy vegyeskereskedésre emlékeztetett, ami számos más büntetőjogi kérdést is megpróbált a jogszabály-tervezetben „egy füst” alatt elintézni, így az a javaslat a parlamenti szavazásig sem juthatott el, már a szakbizottságok előtt könnyűnek találtatott.
Ami pedig az MSZP-modell megoldásait illeti, az idős emberek sérelmére elkövetett bűncselekményekkel szemben. Az emberölést, a testi sértést, a kényszerítést, az emberrablást, az erőszakos közösülést, a szemérem elleni erőszakot, a lopást, a sikkasztást, a csalást, a rablást és a zsarolást súlyosabban fogjuk büntetni, ha a sértett nyugdíjas korú.
Aláírásgyűjtés: a Fidesz ötlettelen és kopíroz, de a legnagyobb baj, hogy kijátssza a szavazókat
A Fidesz nyugdíjügyben az eddig jól bevált „harcmodort” alkalmazza:
- Először letagadta, aztán elterelő hadműveletbe fogott, végül úgy tett, mintha nem ő okozná a katasztrófát, hanem ő akarna megvédeni tőle. Mi péntek este hirdettük meg azt a sajtótájékoztatót, amin az aláírás-gyűjtést bejelentjük: a Fidesz ezt látva hirdetett nagy kapkodva (szűk egy óra elteltével a mi sajtótájékoztatónk után) egy reggeli sajtótájékoztatót, hogy úgy tűnhessen, mintha az ő kezdeményezése volna az eredeti. Hamisított termékekkel áll ki a piacra a Fidesz. Ez jobb helyeken a vásárló megkárosításának, átverésének számít. Szeretnénk, ha Magyarország is jó helynek számítana.
Ez szánalmas és nevetséges is egyszerre. Az aláírásgyűjtés nem lehet packázás a szavazókkal. Márpedig a Fidesz kezdeményezése nem más. Olyan, mint a gyerekjáték. Jó lenne felnőni végre a tisztességes szavazókhoz!
Mi a cél a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos aláírásgyűjtéssel?
Az MSZP a nyugdíjkatasztrófa ellen kezd aláírásgyűjtésbe. A kezdeményezésünk célja, hogy egyértelművé tegyük, mit gondolunk a nyugdíjrendszerről. Az aláírási akcióval a ma és a holnap nyugdíjasaihoz fordulunk. Azokhoz, akiknek nincs más lehetőségük a tiltakozásra. Akik máshogy és máshol nem tudnak fellépni az ellen, hogy a Fidesz hozzányúljon a nyugdíjukhoz és házi kasszaként kezelje azt a pénzt, aminek megtakarítása mögött életek munkái állnak.
Ajánlott cikkek
További hírek
-
2013. május 24.
-
2013. május 23.
-
2013. május 22.
-
2013. május 19.
-
2013. május 19.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 16.
-
2013. május 14.
-
2013. május 13.
-
2013. május 12.
-
2013. május 11.
-
2013. május 10.
-
2013. május 9.
-
2013. május 8.
-
2013. május 8.
-
2013. május 7.
-
2013. május 6.
-
2013. május 5.
-
2013. május 5.
-
2013. május 4.
-
2013. május 4.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 2.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 29.
-
2013. április 29.
-
2013. április 28.
-
2013. április 28.
-
2013. április 27.
-
2013. április 27.
-
2013. április 26.
-
2013. április 25.
-
2013. április 23.
-
2013. április 23.
-
2013. április 22.
-
2013. április 21.



























































