
Jogfosztás minden területen

Az Alkotmánybíróságról szóló törvény tervezete mind koncepciójában, mind pedig részletszabályaiban számos, az alkotmányosságot kikezdő, a jogállami garanciarendszert lebontó rendelkezést tartalmaz. Ezért az MSZP ezt a koncepciót jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartja és elutasítja, vele szemben minden törvényes eszközzel fellép.
Mesterházy Attila – Lázár János kérését teljesítve – levélben fordult Dr. Salamon Lászlóhoz, az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökéhez, melyben tételesen kifejti, mely pontokkal nem ért egyet a készülő törvény tervezetét illetően.
Egyértelműen megállapítható, hogy megszűnnek az Alkotmánybíróság jövő év január 1-jén folyamatban lévő eljárásai, ha a kifogásolt jogszabály utólagos vizsgálatát magánszemély kezdeményezte. Az MSZP tiltakozik egyfelől az "actio popularis" intézményének módszeres kiüresítése, másfelől ezzel összefüggésben a szerzett jogok elvétele ellen!
Az utólagos normakontroll kezdeményezői körének nyitottsága a jogvédelem lényegi garanciája. Ennek cinikus szűkítése ”csak” felháborító, ám a folyamatban lévő eljárások megszüntetése kifejezetten jogfosztó rendelkezés. Fontos, politikailag érzékeny ügyek kerülhetnek így le az Alkotmánybíróság napirendjéről.
Az új alkotmánybírák megválasztásához szükséges kétharmados konszenzus jövőbeni hiányában a tizenkét éves mandátum akár élethosszig tartó megbízatássá alakulhat. A módszer ismerős: ugyanennek, a jogállamban elfogadhatatlan ”bebetonozási” trükknek voltunk bírálói tavaly ősszel a legfőbb ügyészre vonatkozó szabályozás esetében is.
A Fidesz szándéka tehát átlátszó: a jogvédelem legfőbb szervét is uralma alá akarja vonni. Mesterházy Attila szerint az MSZP felelőssége, hogy szakmai tudásával és politikai erejével tiltakozzon a közjogi rendszer gátlástalan átalakítása ellen, melyhez minden törvényes eszközt fel fogunk használni.
Ajánlott cikkek
További hírek
-
2013. június 19.
-
2013. június 18.
-
2013. június 17.
-
2013. június 17.
-
2013. június 17.
-
2013. június 16.
-
2013. június 16.
-
2013. június 15.
-
2013. június 15.
-
2013. június 13.
-
2013. június 11.
-
2013. június 11.
-
2013. június 9.
-
2013. június 7.
-
2013. június 6.
-
2013. június 5.
-
2013. június 5.
-
2013. június 4.
-
2013. június 4.
-
2013. június 4.
-
2013. június 3.
-
2013. június 2.
-
2013. május 31.
-
2013. május 30.
-
2013. május 29.
-
2013. május 28.
-
2013. május 27.
-
2013. május 26.
-
2013. május 26.
-
2013. május 24.
-
2013. május 24.
-
2013. május 23.
-
2013. május 22.
-
2013. május 19.
-
2013. május 19.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 16.
-
2013. május 14.
-
2013. május 13.
-
2013. május 12.
-
2013. május 11.
-
2013. május 10.
-
2013. május 9.
-
2013. május 8.
-
2013. május 8.
-
2013. május 7.
-
2013. május 6.
-
2013. május 5.




























































