Konfliktus helyett együttműködés

Dunaújváros
2014.05.19., hétfő

Az Európai Unión belüli együttműködés fontosságát hangsúlyozta az MSZP elnöke hétfői dunaújvárosi sajtótájékoztatóján.

  "Nem a konfliktusban gondolkodunk, hanem az együttműködésben, mert szerintünk az Európa Unióban sokkal többet lehet elérni ésszel, mint erőfitogtatással" – mondta Mesterházy Attila.

    Az európai parlamenti (EP-) választással kapcsolatban kiemelte: az Európai Unióban a nemzeti érdekeket akkor lehet jól képviselni, ha egy országnak vannak partnerei. Úgy vélte, hogy Magyarország egyedül nem tud "nemzeti érdekek miatt fontos ügyeket keresztülvinni".
    A pártelnök megjegyezte, hogy az Európai Unió támogatásával valósul meg a magyarországi fejlesztések 97 százaléka. Ezért az MSZP mindig is Európa-párti volt, hiszen a nemzeti érdekérvényesítést uniós keretek között képzelte el még akkor is, ha nem mindig értett egyet annak működésével – mondta. Hozzátette: sokkal nyomorúságosabb élet lenne hazánkban az uniós támogatások nélkül.
    Mesterházy Attila szerint fontos lenne, hogy az Európai Parlamentben baloldali többség alakuljon ki, mert az Európai Bizottság elnöki tisztére pályázó csúcsjelölt, Martin Schulz a munkahelyteremtést tartja legfontosabb feladatának, míg a néppárti listavezető "továbbra is a megszorítások politikáját folytatná".
    Az MSZP által képviselt legfontosabb témák között említette, hogy az alapvető élelmiszerekre egyszámjegyű áfát vezetnének be, emellett a minimálnyugdíj és a minimálbér szabályozását is napirendre vennék. Minden 25 év alatti fiatalnak teljes foglalkoztatottságot biztosítanának képzésekkel vagy munkahellyel. Ezenkívül szeretnék elérni a nők és férfiak, valamint a régiók közötti béregyenlőtlenségek felszámolását is.
    Pintér Attila, a párt városi elnöke hangsúlyozta, hogy Dunaújvárosban jelenleg három komoly beruházás zajlik és mindegyik uniós forrásból valósul meg. Azt mondta, hogy a közel hatmilliárd forint összértékű beruházások lehetőségét a 2010 előtti kormányzat biztosította.

mti/mesterhazyattila.hu

További hírek