
Korrekcióra szorul a Fidesz hatalomgyakorlása
Korrekcióra szorul a Fidesz hatalomgyakorlása, mert a parlamenten belül sem veszik figyelembe az ellenzéki véleményeket és az érdekképviseletekre, szakszervezetekre, civil szervezetekre sem figyelnek - mondta Mesterházy Attila Salgótarjánban.
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatón azt mondta: az tud gesztust tenni, akinek markáns többsége van, a Fidesz önkorlátozással tehetné ezt meg. Horn Gyula annak idején gesztust gyakorolt, amikor döntött a négyötödös törvénykezés bevezetéséről.
Ha nem gyakorolják az önkorlátozást, annak kárát látja Magyarország a jövőben.
Mesterházy Attila úgy fogalmazott: a parlamenten belüli kétharmad, bármennyire is szeretné a Fidesz, nem jelenti a társadalom kétharmadának a támogatását, hiszen a választásra jogosultaknak csupán az egyharmada szavazott a Fideszre. Úgyhogy nem zajlott le forradalaom ls ilyen támogatás mellett nem is lesz forradalom, ahogy azt a Fidesz képzeli.
A parlamenti kétharmados többséget 2,7 millió ember szavazatával sikerült elérni, Magyarországon azonban 8 millió szavazókorú választó van, márpedig a matematikai logika alapján ez messze nem az az arány, amivel a Fidesz - mondta a frakcióvezető.
Ha nem változtatnak az irányon, akkor az ország, a közvélemény fogja azt korrigálni, hiszen nekünk a parlamentben egyharmadunk sincs - fogalmazott Mesterházy Attila. Hozzátette, hogy a szocialista ellenzék nem tudja az új irányt parlamenti eszközökkel kikényszeríteni. A társadalompolitikai, parlamenten kívüli erők azonban képesek lehetnek erre, ők pedig maguk a választók" - fogalmazott Mesterházy Attila.
A szocialista frakcióvezető a kormány eddigi működését úgy értékelte, hogy a szavak nincsnenek összhangban a tettekkel. Együttműködésről papolnak, a gyakorlatban pont az ellenkezőjét csinálják.
Úgy folytatta: be akarják betonozni saját hatalmukat, ami a hagyományos demokráciafelfogással nem összeegyeztethető. Ennek nap mint nap tanujelét adják.
Pozitívumnak nevezte, hogy a Fidesz-kormány és maga Orbán Viktor is beismerte, hogy amit a Bajnai-kormány tett, az a helyes út. Belátták, hogy Magyarország sem tudja magát függetleníteni a külső körülményektől. Kiemelte, sem az Európai Unió, sem más nemzetközi szervezet nem fogja lenyelni a magyar túlköltekezés árát, mint ahogy erről korábban hajmeresztő módon Kósa Lajos beszélt egy vállalkozói fórumon.
Az elmúlt négy év politizálását ugyanez jellemezte: mást mondtak ahhoz képest, mint amit most tesznek.
Napról-napra beigazolódik, hogy a Fidesz illúziót keltett a magyar társadalomban, és ez az illúzió szép lassan kezd szertefoszlani - mondta Mesterházy Attila.
forrás:mti/mesterhazyattial.hu
Ajánlott cikkek
További hírek
-
2013. május 24.
-
2013. május 24.
-
2013. május 23.
-
2013. május 22.
-
2013. május 19.
-
2013. május 19.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 16.
-
2013. május 14.
-
2013. május 13.
-
2013. május 12.
-
2013. május 11.
-
2013. május 10.
-
2013. május 9.
-
2013. május 8.
-
2013. május 8.
-
2013. május 7.
-
2013. május 6.
-
2013. május 5.
-
2013. május 5.
-
2013. május 4.
-
2013. május 4.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 2.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 29.
-
2013. április 29.
-
2013. április 28.
-
2013. április 28.
-
2013. április 27.
-
2013. április 27.
-
2013. április 26.
-
2013. április 25.
-
2013. április 23.
-
2013. április 23.
-
2013. április 22.



























































