Le a listáról Kovács Bélát!

Salgótarján
2014.05.15., csütörtök

Salgótarján, 2014. május 15., csütörtök (MTI) - A hazai fejlesztések 97 százalékát európai uniós forrásokból finanszírozzuk, ezért komikusnak tűnik, amikor a magyar miniszterelnök Magyarország függetlenedéséről beszél - mondta Mesterházy Attila Salgótarjánban csütörtökön.

    Az ellenzéki párt elnöke sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: sajnos, ha egy ország nem képes saját maga fejleszteni, ha ez 97 százalékban csak külső segítséggel tud megvalósulni, akkor nem lehet szabadságról, szuverenitásról beszélni.
    Mesterházy Attila azt is hangsúlyozta: úgy lehet Európán belül a nemzeti érdekeket hatékonyan képviselni, "ha ezt ésszel tesszük, és nem mindig erővel próbálkozunk".
    Magyarországnak barátokra, szövetségesekre van szükségekre az Európai Unión belül, ezért az MSZP képviselői hatékonyabban tudják képviselni a nemzeti érdekeket az Európai Parlament szocialista frakciójában, mint a fideszes vagy a jobbikos képviselők tennék - mondta az elnök.
    Mesterházy Attila azt is ismertette, melyek azok a célok, amelyek Magyarországon is fontosak, ezért Európában is érdemes értük fellépni, ezeket öt pontban foglalta össze.
    Szeretnék elérni, hogy egyszámjegyű legyen az alapvető élelmiszerek áfája, biztosított legyen az európai minimálbér, megvalósuljon a 25 év alatti fiatalok teljes foglalkoztatottsága munkával vagy képzéssel, átképzéssel, legyen európai minimálnyugdíj, és egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak a nők és a férfiak.
    Mesterházy Attila arra a hírre is kitért a sajtótájékoztatón, mely szerint a legfőbb ügyész az Európai Parlament elnökénél indítványozta, hogy az EP függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát, mert a Jobbik képviselőjét kémkedés gyanúja miatt feljelentette az Alkotmányvédelmi Hivatal.
    Az MSZP elnöke közölte: választ várnak Vona Gábortól, hogy leveszi-e a Jobbik EP-listájának harmadik helyéről Kovács Bélát.

További hírek