Lehet kisebb a parlament

Budapest
2010.03.24., szerda

Mesterházy Attila a szokásos telefonos interjú helyett a mai napon a RÁDIÓ Q stúdiójában beszélgetett Fiala János műsorvezetővel. Rendkívüli volt ez az alkalom, mert a hallgatók is kérdeztek.

- Gyurcsány Ferenc nem beszélt a korrupcióról a Körcsarnok-beli beszédében, miért? - kérdezte az egyik hallgató, mire Mesterházy Attila azt válaszolta: de én most beszélek, mert ezzel szembe kell nézni. Nem lehet csak a szavak szintjén foglalkozni a korrupcióval, a tetteknek kellene beszélniük. Az MSZP a „tettek mezejére lépett”, hiszen felterjesztette a korrupcióellenes törvényt, akárcsak a párt- és kampányfinanszírozásét, utóbbi egyébiránt nem is a szocialista, hanem kifejezetten a civil, érdekvédő szervezetek javaslatait összegzi. A Fidesz egyik törvény elfogadásához sem volt partner, egyiket sem támogatta, aminek a számunkra az az üzenete, nem akar tenni semmit a korrupció megállításáért.

Egy másik hallgató arról kérdezte, melyek lennének a miniszterelnök-jelölt első intézkedései, ha kormányt alakíthatna.

- Az első lépés – hangzott a válasz - deklarálni, hogy folytatjuk a most beindított gazdaságpolitikát, hiszen az növekedési pályára állítja az országot. A második lenne az antikorrupciós törvény, amelyet Sólyom László köztársaság elnök visszaküldött. A parlament létszámcsökkentésének szintén nem lenne akadálya, ugyanakkor az már most tudható, hogy annak következtében szükség lenne a választási rendszer átalakítására…

Alább meghallgathatja az interjút:

http://www.radioq.hu/download/mesterhazy_20100323_1.mp3
http://www.radioq.hu/download/mesterhazy_20100323_2.mp3

További hírek