A magyarok Európát választották és választják ma is

Budapest
2013.04.16., kedd

Ma tíz éve, hogy aláírtuk a hazánk uniós csatlakozásáról szóló szerződést. Azt a dokumentumot, amely a magyar nép akaratát fejezi ki. Azt az akaratot, hogy intézményesen is ahhoz a közösséghez tartozzunk, amelyhez kétezer éve mindig is kötődtünk.
Ezért választotta a magyarok elsöprő többsége Európát a szerződéskötést megelőző megrendezett népszavazáson. Ezért köteleztük el magunkat egységesen az európai értékek tisztelete és normák betartása mellett. Végérvényesen.
Tíz éve az akkori baloldali magyar kormány miniszterelnöke, Medgyessy Péter ezzel a felhatalmazással és felelősséggel írta alá a csatlakozási dokumentumot. Ezt eddig valamennyi kormány betartotta – eddig. Magyarország mostani miniszterelnöke azonban felrúgta a konszenzust és fölülírta a nemzeti akaratot.
Orbán Viktor szabadságharcnak álcázva rombolja a magyar demokráciát és nemzetközi megbecsülésünket, veszélyezteti uniós tagságunkat, és a közösségből kifelé sodorja az országot. Konfliktusban áll az unió valamennyi intézményével és szinte minden meghatározó európai politikussal jobb- és baloldalon. Szembehelyezkedett az európai értékekkel és szembemegy a magyar emberek érdekeivel. A legkevésbé sem Magyarországért harcol. Valójában csak több hatalmat akar magának. Úgy és annyit, ahogy és amennyi Európában és egyáltalán demokráciákban nem szokás. Ezért küzd Európa ellen, ezért beszél az Európa-ellenesség hangján: hogy megszabaduljon hatalma utolsó korlátaitól, hogy megnyerje az euroszkeptikus emberek tetszését és megszerezze a szavazatukat.
Ezért hadakozik minden magyar ellen, akik azért választották és választják az Európai Uniót, hogy nagyobb legyen a gyarapodás, több a szabadság, erősebb a biztonság és stabilabb a demokrácia. Hogy a hazánk soha többé ne legyen kitéve az önkénynek. Ez az Európai Unió célja és értelme. Erről szólt a népszavazás tíz évvel ezelőtt. Ugyanerről fog szólni a választás jövőre is.
Tíz éve az egész nemzet álmát váltottuk valóra. Nem hagyhatjuk, hogy egy nemzedék küzdelmének minden eredménye és a következő nemzedék minden reménye elvesszen egyetlen ember lázálma miatt! Mert nem félázsiai nép vagyunk, hanem egészen európai.
A Magyar Szocialista Párt elkötelezett az erős Európa mellett. Magyarország számára nem létezhet más út, más irány, csak az, amely a nyitott, összetartó, fejlődő Európába vezet. Ezen az úton érhetjük el az európai értékek erős érvényesülését itthon, és a magyar érdekek hatékony érvényesülését a világban.
A politikai küzdelem valójában nem jobb- vagy baloldal között folyik Magyarországon. Hanem az európai értékek hívei és ellenségei között. Márpedig itthon többen vannak azok, akik ennek hívei, mint az ellenségei. Magyar baloldaliak, konzervatívok, liberálisok, zöldek és függetlenek együtt alkotják a legnagyobb hazai politikai tömörülést. Az Európa-pártiak közé tartozunk mindannyian, akik egyszerre vagyunk büszke magyarok, valódi demokraták és elkötelezett európaiak.
Ha ezeknek az értékeknek a védelmében és egymás tiszteletében kiegyezünk, erre alapozva megteremthetjük az Európa-pártiak egységet, majd többséget is. Csak így érhetjük el, hogy Magyarország újra európai és köztársaság legyen.

Mesterházy Attila
pártelnök-frakcióvezető
 

További hírek