
Még mindig rossz a magyar médiatörvény
A PES-szeminárium közleménye
Az Európai Szocialisták Pártja (PES) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) március 17-18-án Budapesten szemináriumot tart a sajtó szabadságával és a média átláthatóságával kapcsolatban. Az elhangzott nemzetközi szakértői előadások kiemelték a különböző országokban található médiaszabályzásra vonatkozó eltéréseket. A rendezvényen bemutatásra került az izlandi parlamenti képviselők által beterjesztett Izlandi Modern Média Kezdeményezés, amely mind a média átláthatóság, mind a sajtószabadság kérdésében szöges ellentétben áll a sajtó szabadságát súlyosan korlátozó magyar médiatörvénnyel.
Az új magyar médiatörvénnyel a konzervatív kormány kísérletet tett arra, hogy kontroll és szabályozás alatt tartsa a médiát. Az MSZP határozottan ellenzi és ebben a formában továbbra is elfogadhatatlannak tartja a média szabadságát veszélyeztető törvényt. A kétharmados jobboldali többséggel elfogadott törvény olyan intézkedésekkel korlátozza a sajtó függetlenség, mint a rendkívül magas és indokolatlan pénzbírság kiszabása azokra, akik nem felelnek meg a kiegyensúlyozott híradás kritériumának. A híradás kiegyensúlyozott tartalmát pedig egy olyan tanács dönti el, amelynek tagjai kizárólag a kormányzó párt delegáltjai - hangsúlyozta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Ez egy kulcsfontosságú pillanat az európai sajtó számára - kezdte felszólalását Philip Cordery, az európai szocialisták főtitkára. Az Európai Bizottság válasza a magyar kétharmados többséggel elfogadott törvényre félénk és gyenge volt, emelte ki a főtitkár. Ahogy látjuk, a magyarhoz hasonló szabályozás készül Romániában is. Épp ezért felszólítjuk a Bizottságot, hogy mielőbb készítsen elő egy, a sajtó szabadságának minimális követelményeire vonatkozó uniós irányelvet - tette hozzá Philip Cordery.
Az Európában általánosan tapasztalható ellentétes sajtótörvényekkel szemben az izlandi parlament tavaly a sajtó és véleménynyilvánítás szabadságának védelméért fogadott el egy speciális javaslatot. A szociáldemokrata képviselők által benyújtott kezdeményezés egyhangú támogatásra talált az izlandi parlamentben. Bízunk abban, hogy mikor ez a javaslat életbe lép, Izland lesz az oknyomozó újságírás és a világ minden részéről érkező emberjogi csoportok biztonságos menedéke. Talán ez majd arra ösztönzi a többi európai országot is, hogy hasonló védelmet nyújtsanak a sajtónak. Miért ne lehetne ez a törvény Izland hozzájárulása az Európai Unióhoz, miután 28. tagországként csatlakozik? - tette fel a kérdést, Róbert Marshall, izlandi szocialista parlamenti képviselő, a benyújtott javaslat egyik fő támogatója.
Ajánlott cikkek
További hírek
-
2013. május 19.
-
2013. május 19.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 16.
-
2013. május 14.
-
2013. május 13.
-
2013. május 12.
-
2013. május 11.
-
2013. május 10.
-
2013. május 9.
-
2013. május 8.
-
2013. május 8.
-
2013. május 7.
-
2013. május 6.
-
2013. május 5.
-
2013. május 5.
-
2013. május 4.
-
2013. május 4.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 2.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 29.
-
2013. április 29.
-
2013. április 28.
-
2013. április 28.
-
2013. április 27.
-
2013. április 27.
-
2013. április 26.
-
2013. április 25.
-
2013. április 23.
-
2013. április 23.
-
2013. április 22.
-
2013. április 21.
-
2013. április 19.
-
2013. április 19.
-
2013. április 16.



























































