
Megbukott a Fidesz-kormány

Mindig jólesik ilyeneket mondani egy ellenzéki pártelnöknek, de ez nem csak hangzatos kijelentés, nem szavakban mért csapás a kormányra. A konvergenciaprogram, mely a Széll Kálmán terv 2.0 nevet viseli, dokumentálja a kormánypolitika bukását.
Gondoljunk bármit is a Fideszről – én persze túl sok jót nem gondolok róla –, ez a párt 2010-ben arra kapott felhatalmazást, hogy csináljon valami mást, mint az elődei. A Fidesz pedig pontosan azt hirdette, hogy lehet másként kezelni a gazdaság és a társadalom ügyeit. Orbán Viktor és társai azt mondták, növekedés- és beruházásösztönző politikát folytatnak majd, hogy minél több embernek lehessen végre munkája. Bár sokunknak voltak kételyei, hogyan is néz majd ki ez a politika a gyakorlatban – hiszen program nem készült, csak egy halom homályos ígéret látott napvilágot –, de választók sokasága valóban bízott a Fideszben.
A Széll Kálmán terv 2.0 az ő vágyaikat teszi végképp semmissé. A kormány ezen a héten elismerte, hogy stagnál a gazdaság, hogy csökken a háztartások fogyasztása, hogy az emberek jövedelme az eddiginél nagyobb tempóban veszít értékéből az infláció miatt, hogy az államadósság alig csökken ebben a ciklusban. Mindez táblázatba rendezve fehéren-feketén szerepel a Széll Kálmán Terv 2.0 lapjain.
Beismeri továbbá azt is a kormány, hogy nem tud mást csinálni, mint megszorítást. Az unortodox gazdaságpolitika nem vált be. A szabadságharcot a semmiért vívtuk, ugyanis nem létezik az a különleges, csak a Fidesz által ismert gyógymód, amire hivatkozva Orbán Viktor a választók bizalmát kérte, s amihez a plusz szuverenitásra szükség lett volna.
Sőt, nem csak újszerű, fájdalommentes megoldást nem ismer a Fidesz, de semmilyen megoldást nem tud. A megszorító politikából is a legrosszabbat, a leginkább kiúttalant, a lehető legigazságtalanabbat alkalmazza. Egyszerre terheli a munkát és a fogyasztást. Döbbenetesen rafináltnak és cinikusnak bizonyul, mikor új adókat kell kitalálnia. Igen, ez ugyanaz a párt, amelynek minden második mondata radikális adócsökkentésről szólt 2010-ig. Akkor a fideszes politikusok elfelejtették hozzátenni: a saját adóterheik csökkentésére gondolnak. Ma a növekvő adók és a csökkenő állami kiadások együttesen azt jelentik, hogy a háztartások költségei nagyobbak lesznek, miközben az őket sújtó terhek fokozódnak. Kevesebb pénzből kell majd többet fizetnie a többségnek. Ezt nyújtja a Fidesz Magyarországnak.
Mindez azt követően történik, hogy tettünk egy nagy, két éves kört IMF-től IMF-ig. Azt követően, hogy kipaterolta Orbán az IMF-et, majd azt mondja, hogy két hónapja ott ül asztalnál és várja, de nem jön…Közben elvették a nyugdíj-megtakarításokat, megszervezték a centralizált korrupciós szisztémát, elfoglalták a hatalmi központokat, a Sándor palotától az állami intézmények portájáig fideszes kádereket ültetve mindenhova. Réges-rég, akár egy-másfél éve megállapodhattunk volna Valutaalappal. Teljesen felesleges volt összeveszni az Unióval, követelni a szuverenitást, hiszen a kormány csak a megszorító leckét tudja felmondani. Ehhez nem kell külön szuverenitás. Arra kizárólag a hatalomkoncentráció érdekében volt szüksége Orbán Viktornak.
Eltelt két év, a ciklus fele. A kormánypárt már saját papírjában is kénytelen leírni, hogy nem tud semmit se nyújtani a társadalomnak, a gazdaság szereplőinek, a szegényeknek, a középrétegeknek. Vége van. A Fidesz kizárólag önmagának foglalta el az országot. Azért, hogy uralhassa. Nem akart vele mást. Ám a többséggel szemben el fogja veszíteni. Ennek egyetlen feltétele az, hogy az ellenzék, így az MSZP ajánlatot tegyen egy reális, illúzióktól mentes, egyidejűleg azonban igazságos, méltányos politikára. Olyan kormányzás lehetőségét fogjuk bemutatni az előttünk álló időszakban, amely nem a szegények ellen, hanem a szegénység ellen küzd, amely járhatóvá teszi a felemelkedés útjait mindenki előtt. A következő kormánynak nem uralkodnia kell, hanem felelősséggel kormányozni.
További hírek
-
2013. május 19.
-
2013. május 19.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 16.
-
2013. május 14.
-
2013. május 13.
-
2013. május 12.
-
2013. május 11.
-
2013. május 10.
-
2013. május 9.
-
2013. május 8.
-
2013. május 8.
-
2013. május 7.
-
2013. május 6.
-
2013. május 5.
-
2013. május 5.
-
2013. május 4.
-
2013. május 4.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 2.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 29.
-
2013. április 29.
-
2013. április 28.
-
2013. április 28.
-
2013. április 27.
-
2013. április 27.
-
2013. április 26.
-
2013. április 25.
-
2013. április 23.
-
2013. április 23.
-
2013. április 22.
-
2013. április 21.
-
2013. április 19.
-
2013. április 19.
-
2013. április 16.






















































