Megkezdődik az alapszabály módosítása

Budapest
2011.07.02., szombat

Mesterházy Attila szerint a szocialistáknak a következő időszakban kevesebbet kell beszélniük az MSZP megújításáról, és többet kell tenniük érte. Az MSZP elnöke a választmány szombati ülése után megerősítette: arra kérik az alapszabály-szerkesztő bizottságot, hogy a pártszavazásra adott válaszok alapján tegyen javaslatot az MSZP alapszabályának módosítására, úgy, mintha a voksolás érvényes és eredményes lett volna.

A pártelnök ezt azután közölte újságírókkal, hogy a választmány ülésén ismertették: az MSZP választási bizottsága érvénytelennek és eredménytelennek találta a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezésére megrendezett pártszavazást.
A jegyzőkönyv szerint 9202 MSZP-tag adta le szavazatát, 9122-en voksoltak érvényesen, s a feltett hat kérdés mindegyikében 80 százalék körüli volt az igen szavazatok aránya, vagyis azok száma minden esetben 7150 és 7500 között alakult. A tájékoztató alapján az MSZP-ben a pártszavazás befejeztével 31.286 tagot tartanak nyilván, a voksolás eredményességéhez pedig az kellett volna, hogy egynegyedük, vagyis 7822 párttag azonosan voksoljon.
A június 22-e és 28-a között megrendezett voksoláson az MSZP tagjai arról határozhattak, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket. Eldönthették, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, s azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e. Szintén a voksolás tárgya volt, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is dönthetett, egyetért-e vele, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.
Mesterházy Attila sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az MSZP-ben minden párttag véleménye számít, ha pedig több mint hétezren nyilvánítják ki véleményüket egybehangzóan egy kérdésről, azt figyelme kell venni. Ezért - tette hozzá - arra utasították az alapszabály-szerkesztő bizottságot, hogy a pártszavazáson megfogalmazott álláspontokat módosító javaslatként terjessze a kongresszus elé. Ez azt jelenti, hogy bár pártjogi értelemben a Gyurcsány-platform kezdeményezése eredménytelen volt, következményei megegyeznek azzal, mintha a voksolás érvényesen zárult volna. A szocialista párt alapszabályának módosításáról a kongresszus mondja ki a végső szót november 12-13-án.
A pártelnök bejelentette azt is, hogy javaslatára két új munkacsoport alakul az MSZP-ben, az egyik Tukacs István vezetésével a pártgazdálkodás, a másik Molnár Zsolt irányításával a pártszervezet reformjával kapcsolatos alapszabály-módosító javaslatokat terjeszti elő szeptember végéig. Emellett - tette hozzá Mesterházy Attila - felkérte a párt Katona Béla vezette etikai tanácsadó testületét, hogy dolgozzon ki teljesítményértékelési szempontrendszert, valamint egy olyan etikai kódexet, amely iránytűként szolgálhat az MSZP-tagoknak.
Mesterházy Attila elmondta: ezzel megteremtették annak lehetőségét, hogy az MSZP-ben mindenki szervezett körülmények között fejtse ki nézeteit az alapszabály módosításával kapcsolatban, hogy minden javaslat az asztalra kerüljön, így elvárható, hogy ezt a vitát ne a sajtó nyilvánossága előtt folytassák le. Hozzátette: a párton belüli vita megkezdése érdekében július 15-ig minden alapszervezetnek elküldik a dokumentum módosítására vonatkozó első javaslatokat, amelyek - például a már említett munkacsoportok révén - újabbakkal egészülnek ki.
Simon Gábor választmányi elnök a tájékoztatón arról beszélt: nem szerencsés az a vita, amely az elmúlt napokban az MSZP tagnyilvántartásának hitelességéről kialakult. Hozzátette, méltánytalan, ha a párttagokat osztályozzák, aktívakra és passzívakra különítik el annak alapján, hogy megjelentek-e a pártszavazáson.
A választmány elnöke kitért arra, hogy a testület ülésén Lendvai Ildikó előterjesztésére megtárgyalták a programtanács Iránytű című vitairatát, amely az MSZP politikájának alapelveit rögzíti, kiemelve, hogy hol kell azokon változtatni. Erről - az alapszabály módosításához és a párt szakpolitikai programjához hasonlóan - a novemberi kongresszus dönt majd.
Simon Gábor beszámolt arról is, hogy a választmányi tagok levelet írtak a születésnapját a napokban ünneplő, hosszú ideje betegséggel küzdő Horn Gyulának, amelyben jobbulást kívántak a volt kormányfőnek.

forrás:mti/mesterhazy.hu

 

További hírek