
Nem szakad az MSZP
Békéscsaba
2011.06.11., szombat
Az Ellenzéki edzőtábor elnevezésű aktivistaképzésre érkezett a Békés megyei MSZP-hez szombaton délelőtt Mesterházy Attila, a párt elnöke.
A sajtótájékoztatón a jövő szombati szocialista rendkívüli kongresszussal kapcsolatban kérdeztük: szerinte szakad-e az MSZP? Az elnök kategorikusan kijelentette, hogy nem, a valódi egység megőrzése fontos, és ez meg is történik majd. Merre tovább, MSZP?, ez lesz a kulcstéma a kongresszuson, egész nap csak a küldöttek szólhatnak hozzá, nem lesznek felkért előadók.
— Kiket, milyen értékeket akarunk képviselni, milyen külső szövetségek köthetők a programok, az értékek mentén, ezekre kell választ adnia a kongresszusnak — mondta a Beol kérdésére Mesterházy Attila. — A szocialista párt mindenképpen néppárt marad, a vita arról zajlik, hogy a baloldali szociáldemokrata értékek mentén vagy a liberálisokat, a mérsékelt konzervatívokat is bevonva. Azt is el kell dönteni, hogy felülről lefelé szerveződő lesz-e a párt, erre is van javaslat, vagy marad alulról felfelé építkező.
Mesterházy Attila elmondta, a kongresszus végén határozatokat hoznak a szavazások alapján, és ezek betartása a továbbiakban az alapszabály alapján mindenkire nézve kötelezőek, a szocialista párton belül zajló vitát
ezzel le kell zárni.
— A frakcióban volt egy kilencórás vita, melynek a végén az az állásfoglalás született, hogy a többségi döntést mindenkinek tudomásul kell vennie, és onnantól kezdve támogatnia kell a többség akaratát. Cselekvőképes, valódi egységet, erőt, a Fidesszel szemben alternatívát felmutató pártnak kell lennie az MSZP-nek — szögezte le az elnök.
forrás:beol.hu
Ajánlott cikkek
További hírek
-
2013. május 19.
-
2013. május 19.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 16.
-
2013. május 14.
-
2013. május 13.
-
2013. május 12.
-
2013. május 11.
-
2013. május 10.
-
2013. május 9.
-
2013. május 8.
-
2013. május 8.
-
2013. május 7.
-
2013. május 6.
-
2013. május 5.
-
2013. május 5.
-
2013. május 4.
-
2013. május 4.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 2.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 29.
-
2013. április 29.
-
2013. április 28.
-
2013. április 28.
-
2013. április 27.
-
2013. április 27.
-
2013. április 26.
-
2013. április 25.
-
2013. április 23.
-
2013. április 23.
-
2013. április 22.
-
2013. április 21.
-
2013. április 19.
-
2013. április 19.
-
2013. április 16.



























































