
A nemzeti szemfényvesztés programja

Az emberek nem rendszerváltásról szavaztak és nem is a nemzeti együttműködés rendszeréről, mivel az utóbbiról a Fidesz a kampányban egyetlen szót sem ejtett.
A Fidesz kormányprogramja a nemzeti szemfényvesztés programja - mondta Mesterházy Attila. A szocialista frakcióvezető a kormányprogram országgyűlési vitájában kedden úgy fogalmazott: az illuzionisták a cirkuszban szórakoztatóak, a parlamentben viszont életveszélyesek.
Úgy látja: még mindig nincs kormányprogram. Lehet, hogy ez egy iránytű, de akkor a tű hiányzik belőle - utalt vissza Orbán Viktor expozéban elhangzott hasonlatára. A beterjesztett írás szimpla frázisgyűjtemény.
Egyszer életemben örültem volna, ha a kormányprogram nem egyenlő a választási programmal - jegyezte meg, hozzátéve: előzetesen aggódott amiatt, hogy az országgyűlési képviselőknek a dokumentum elolvasására összesen két napjuk volt, a pünkösd vasárnap és hétfő, azonban miután elolvasta, látta, hogy ennyi idő is sok.
Értékelése szerint számos cél fontos és jó a programban, de nincs válasz arra, hogyan, miként, miből valósítanák meg. Példaként egyebek mellett a bürokrácia- és az adócsökkentést említette. Hiányolta a programból a válságkezelés folytatását, a munkavállalók érdekeinek a képviseletét.
Kitért arra: a Fidesznek eddig nem volt fontos a nemzeti együttműködés vagy a nemzeti ügyek, amelyek az elmúlt húsz évben is léteztek. Az elmúlt hetek tapasztalati alapján a Fidesznek egy doktrínája bontakozik ki: "aki nincs velünk, az nincs".
Leszögezte: az emberek nem rendszerváltásról szavaztak és nem is a nemzeti együttműködés rendszeréről, mivel például az utóbbiról a Fidesz a kampányban egyetlen szót sem ejtett. Mint mondta, tavasszal annyi történt - a rendszerváltás óta harmadik alkalommal -, hogy az emberek leváltották a kormányt. Kormányváltás történt, nem forradalom, nem rendszerváltás és nem új honfoglalás - jelentette ki az MSZP vezérszónoka.
Forrás: mszp.hu
Ajánlott cikkek
További hírek
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 16.
-
2013. május 14.
-
2013. május 13.
-
2013. május 12.
-
2013. május 11.
-
2013. május 10.
-
2013. május 9.
-
2013. május 8.
-
2013. május 8.
-
2013. május 7.
-
2013. május 6.
-
2013. május 5.
-
2013. május 5.
-
2013. május 4.
-
2013. május 4.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 2.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 29.
-
2013. április 29.
-
2013. április 28.
-
2013. április 28.
-
2013. április 27.
-
2013. április 27.
-
2013. április 26.
-
2013. április 25.
-
2013. április 23.
-
2013. április 23.
-
2013. április 22.
-
2013. április 21.
-
2013. április 19.
-
2013. április 19.
-
2013. április 16.
-
2013. április 16.
-
2013. április 16.



























































