Orbán mindig tévedett, amikor temette a baloldalt

Budapest
2010.04.23., péntek

A második forduló előtt mindenkinek föl kell tennie azt a kérdést, adna-e teljhatalmat Orbán Viktornak és pártjának - állítja Mesterházy Attila a Népszavának adott interjúban. A szocialisták kormányfő-jelöltje szerint egyetlenegy politikusnak, egyetlenegy pártnak sem jó, ha ilyen erejű felhatalmazása van. Bízik abban, hogy a szavazók vasárnap azt a pártot - az MSZP-t - támogatják, amelynek esélye van a kétharmad megakadályozására. Mesterházy kemény, kritikus és alternatívát felmutatni tudó ellenzéki szerepre készül.

- Az MSZP leendő elnökével beszélgetünk?

- Ilyen találgatásokkal nem foglalkozom. Jelenleg a kampányra összpontosítok minden erőmmel. Az utolsó percig azért dolgozunk, hogy minél több embert meggyőzzünk, mozgósítsunk. 57 körzetben van lehetőség arra, hogy a választók megteremtsék az Orbán által vágyott teljhatalom ellensúlyát. A jövőbeli pozíciókról szóló találgatások kimondottan károsak, elvonhatják a figyelmet a lényegről, arról hogy lesz-e parlamenti eszközünk a hatalomkoncentráció megakadályozására.

- Mégis, különféle értesülések láttak napvilágot.

- Elég baj ez. Így a sajtó is ezzel foglalkozik, ami sem a pártnak, sem a kampánynak nem tesz jót. Egyetlenegy MSZP-s fórumon, vezető testületben sem vetődtek föl ezek a kérdések, most minden jelölt és minden vezető politikus kizárólag a kampányra összpontosít, nem másra. Majd április 25-e után kell ezekkel a kérdésekkel foglalkozni.

- Mennyivel utána?

- Másnap.

- És mégis hogy lehet az, hogy a jelek szerint most is - ahogyan régebben - kiszivárognak különféle hírek?

- Semmi sem szivárgott ki, merthogy nem volt ilyen beszélgetés. Mondtam, ezek találgatások, amiknek a megírása mögött lehet jó és rossz szándék egyaránt. Ezt én most nem tudom eldönteni. De tény, volt a kampány során olyan ügy, ami tényleg kiszivárgott, ami elfogadhatatlan. Aki nem érti, hogy ezzel nem személyeknek, hanem a párt egészének árt, annak nincs helye semmilyen vezető testületben.

Úgy látjuk, szívesebben beszélne a kampányról. Mit szeretnének még a finisben üzenni?

- Azt, hogy a Fidesz még el se kezdte a kormányzást, máris megszegte számos választási ígéretét. Kövér László a napokban arról beszélt, hogy mégsem lesz komoly adócsökkentés sem most, sem később, miközben folyamatosan ezzel kampányoltak. Azt látjuk, úgy akarják megváltoztatni a kétharmados törvényeket, hogy az a Fidesz hatalmának a bebetonozását szolgálja. Kétharmad esetén nem kívánnak gesztust tenni, ahogy korábban Horn Gyula idején az MSZP tette, amikor a 72 százalékos többség birtokában sem módosítottuk a teljes alkotmányt, mert azt mondtuk, hogy ilyen horderejű ügyhöz az ellenzék beleegyezése is szükséges. Szerintem a Fidesz politikájáról, gondolkodásáról sokat elárul az, amit Kövér László mondott arról, hogy ők elsők között az önkormányzati, a választójogi és a médiatörvényt, valamint a kettős állampolgárságról szóló jogszabályt akarják módosítani. Ezek éppen azok a törvények, amelyek nagymértékben meghatározzák Magyarország közjogi berendezkedését. A médiatörvénnyel például adott esetben meg is lehet félemlíteni az újságírókat, vagy olyan helyzetbe lehet hozni őket, hogy kétszer is meggondolják: mit írnak le egy kormányzó pártról.

- Mindez érdekli ma a választókat?

- A politikusok felelőssége felhívni a figyelmet arra, kétharmados többsége birtokában egy párt azt is el tudja érni, hogy adott esetben a parlamentben még a bizottságokon se menjen keresztül egy módosító indítvány. Vagyis meg tudja akadályozni, hogy az ellenzéknek lehetősége legyen bemutatni, milyen alternatívát adna az országnak az adott kormányzati törvényjavaslattal szemben. Orbán Viktor húszéves működését, politikai karrierjét, stílusát végiggondolva szerintem a második forduló előtt egyszer mindenkinek föl kell tennie azt a kérdést, adna-e teljhatalmat neki és a pártjának. Úgy vélem, egyetlenegy politikusnak, egyetlenegy pártnak sem jó, ha ilyen erejű felhatalmazása van, különösen akkor nem, ha ezt a pártot Fidesznek, a vezetőjét pedig Orbán Viktornak hívják.

- Biztos a kétharmad?

- Szerintem nem. Nagyon sok helyen nagyon sok ember mozdult meg az elmúlt napokban. Nagyon sokan, érdekes módon még olyanok is, akik nem a szocialista pártra voksoltak, vagy az első fordulóban nem mentek el szavazni, azt mondták, rosszul döntöttek, és a második fordulóban el fognak menni. Abban bízom, hogy ezek a szavazók vasárnap azt a pártot támogatják, amelynek esélye van a kétharmad megakadályozására. Ez most a Magyar Szocialista Párt.

- Az első forduló előtt is azt hallottuk, többen vagyunk, mint bárki gondolná, de ezt nem feltétlenül igazolták vissza a számok. Minden közvélemény-kutatás azt mérte, hogy 15-16-17 százalékon áll az MSZP és a pártok erősorrendjében a harmadik lesz. Azt is mérték, hogy a Fidesz az első körben megszerzi a kétharmadot. Melyik teljesült ezek közül?
Az első forduló előtt kitűzött célok közül mi valósult meg és mi nem?

- Az említett három cél megvalósult, jobb eredményt értünk el, mint amik a várakozások voltak. A Fidesznek az első körben nem lett kétharmada, több helyen maradt állva a szocialista jelölt, pedig a szakemberek korábban azt mondták, 140-150 körzet sorsa az első fordulóban eldőlhet, de még azt sem zárták ki, hogy mind a 176 egyéni mandátumot kiosztják. Arról is beszéltek, hogy a Jobbik megelőzi majd a szocialista pártot. Az MSZP-nek - elismerve a komoly választási vereség tényét - sikerült elérnie a célját. Egy ennyire nehéz, válságkezelő év után értékelni kell, hogy több mint 1 millió ember szavazott ránk. Most pedig azért kell dolgoznunk, hogy a második fordulóban az emberek értsék, immár nem a kormányzásról szól a döntés, hiszen az az első körben eldőlt; a Fidesz erős felhatalmazást kapott arra, hogy a következő években vezesse az országot. A második forduló arról szól, hogy az erős kormányzással szemben lesz-e erős demokratikus ellensúlya, kontrollja Orbán Viktornak, vagy pedig teljhatalmat kap a magyar választóktól. És arról is szól, hogy az adott település, körzet jövőjét ki képviselje az új Országgyűlésben. Éppen ezért még jobban felértékelődik a képviselőjelöltek személye és kicsit háttérbe szorul maga a jelölő szervezet.

- Csakhogy a talpon maradt pártok a jelek szerint nem tartják fontosnak, hogy a kétharmad megakadályozása érdekében összefogjanak az MSZP-vel. A Jobbiktól ez nem is lenne elvárható, az MSZP sem igényelné, az LMP pedig a gesztusra nem válaszolt gesztussal.

- Igazából nem is vártunk mást az LMP-től. Nem azért léptettük vissza négy jelöltünket a javukra, mert vártunk valamit tőlük. Tudomásul vesszük, ha az LMP, mint párt, vagy annak vezetői nem akarják megakadályozni a Fidesz kétharmadát. De abban bízom, hogy az LMP szavazói között viszont többen vannak, akik úgy gondolják, jobb egy olyan Országgyűlés, ahol súlyok és ellensúlyok vannak.

- Ön szerint is lehet más a politika, így, csupa kis betűvel?

- Az MSZP azzal, hogy négy helyen egyoldalúan visszaléptette a jelöltjét, már másként csinálta a politikát, mint ahogy az előre kiszámítható lett volna. Bízom abban, hogy a politika nem attól lesz más, ha valamely formáció ezt a nevében hirdeti. A politikát a parlamentben kell másképpen csinálni. Hiszek abban, és erről beszéltem a kampányban, hogy új politikai kultúrára és másfajta politikára van szükség, mint amilyen az elmúlt húsz évben volt.

- És az MSZP miképpen akarja megteremteni ezt az új politikai kultúrát április 25-e után?

- Mi olyan programot készítettünk, ami nemcsak hogy vállalható és finanszírozható, hanem attól függetlenül is képviselhető, hogy kormányon vagy ellenzékben vagyunk. Kormányon maradva persze több eszközünk lett volna a végrehajtására. Az MSZP-nek az a dolga, hogy következetesen kiálljon a haladás mellett, és ezzel segítse azokat a társadalmi csoportokat, amelyeknek az érdekképviseletére szerveződött. Ezek a középrétegek, a munkájukból élők, a nyugdíjasok, a fiatalok, a kis- és középvállalkozók, az agráriumban dolgozók és az elesettek. Minden ilyen típusú modernizációnak az a célja, hogy az emberek életminőségét tegyük jobbá.

Akkor tudjuk a hitelességünket visszaépíteni és újra szerethetővé tenni a Magyar Szocialista Pártot, ha azt látják az emberek, hogy tanultunk a hibákból, a tapasztalatokból új politikát építünk, és máshogy csináljuk, mint korábban. A szocialista pártnak akkor sem lehetett volna ugyanúgy folytatnia a tevékenységét, ha kormányon marad, hiszen a világ, a parlamenti erőtér, a politikai közélet is megváltozott körülöttünk, és ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. Ráadásul ha az országnak a siker receptjeként a modernizációt ajánljuk, akkor természetes, hogy a Szocialista Pártnak magának is modernizálódnia kell. Ez a párt az elmúlt húsz évben már többször bizonyította, hogy képes a megújulásra, és ez most is így lesz. A választóink és a szélesebb magyar közvélemény is azt várja, hogy a választási eredmények tükrében higgadtan, nyugodtan, de alaposan értékeljünk és a konzekvenciák levonása után kezdjünk építkezésbe. Karakteres, erős baloldali néppártot kell építenünk, amely sok szabad vegyértékkel rendelkezik a különböző társadalmi csoportok felé. Nem a befelé fordulás, hanem a nyitás, nem az önsajnálat, hanem a cselekvés, nem a belső marakodás, hanem a közös célok érdekében történő összefogás a dolgunk.

- Lehetséges a megújulás úgy, hogy a parlamentbe szinte csak azok az emberek kerültek be, akik az előző négy meg nyolc évben is képviselték a pártot?

- Nem csak személyektől függ a megújulás. És akkor is tévednénk, ha azt mondanánk, hogy egy ember az életében nem tud megújulni. Persze természetes, hogy a tartalmi megújulást személyeknek kell megjeleníteni. Ezért a legfontosabb a tartalmi, a politikai változás: az, amit képviselünk és az, ahogyan képviseljük. Én abban hiszek, hogy mindenkinek helye van ebben a csapatban, aki tenni akar az erős Szocialista Pártért, amely a következő években alternatívaként tud megjelenni a Fidesz mellett. Tévedés volna bárkit kirekeszteni ebből a munkából. Az eredmények is mutatják, most nem állunk olyan jól, hogy bárkiről le tudjunk mondani. Aki azért dolgozik, hogy az MSZP egységes és erős baloldali párt maradjon a következő hetekben, hónapokban, években, annak helye van közöttünk.

- Van tartaléka a szocialista pártnak? Akár olyan emberekben, akik az új politikai kultúrát képviselhetik, akár pedig olyan emberekben, akik szavaznak rá.

- A számok azt mutatják, hogy a Fideszre most körülbelül annyian szavaztak, mint a koalícióra a legutóbbi választásokon. És még mindig van nagyjából ötmillió ember, aki nem a Fideszre szavazott, de a 2,7 millió ember közül is nagyon sokan az elmúlt szavazásokon nem mindig Orbán Viktorra adták le a voksukat. Ahogy a mi támogatottságunk is jelentősen csökkent négy év alatt, ez bármelyik más párttal megtörténhet, ezért biztos vagyok abban, hogy komoly tartalékok vannak. Ehhez azt kell megmutatnunk, hogy tanultunk a hibáinkból, megváltoztunk, az új politikánkat pedig következetesen képviseljük és tisztességesen dolgozunk az emberekért. Ez a szocialista párt feladata a következő években.

- A Fidesz ellenzékeként a parlamentben illetve a parlamenten kívül lehet majd kellő súllyal képviselni az MSZP programját?

- Én személy szerint kemény, kritikus és alternatívát felmutatni tudó ellenzéki szerepre készülök. Azért fontosak a szavak, mert egyik oldalról nem fogjuk hagyni, hogy a Fidesz hazugságai szó nélkül maradjanak, tehát szólunk, ha nem azt csinálják, amit ígérnek, vagy amit sugalltak. Ők azzal kampányoltak, hogy van könnyebb út, itt kolbászból lesz a kerítés, ha Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. Lesz adócsökkentés, életszínvonal-növekedés, több százezer új munkahely, föllendítik a kis- és középvállalatokat, megoldják az egészségügyi rendszer problémáit, tehát csupa szép és jó dolgot sugalltak a magyar választóknak. Mi a kampányban arra próbáltuk felhívni az emberek figyelmét, hogy vigyázzatok, mert mindez szemfényvesztés, ez nem így működik. Ezért kötelességünk, hogy minden egyes esetben kíméletlenül rámutassunk arra, ha hazudnak, ha elárulják a magyar választókat.

A másik oldalról viszont kell a konstruktivitás, hiszen nemekre nem lehet felépíteni az országnak a jövőjét. Ha mi azért kritizáltuk a Fideszt nyolc éven keresztül, mert mindig mindenre nemet mondtak, és ezzel az országgal tettek rosszat, akkor mi nem folytathatjuk ugyanezt, mert hiteltelenek lennénk. A jövőben tehát először azt fogjuk mérlegelni, jó-e a nemzetnek egy javaslat, aztán azt, hogy megfelel-e a mi értékrendünknek, harmadsorban pedig azt, hogy a szakmai meggyőződésünk valamilyen formában tükröződik-e a javaslatban. Ha ennek a három követelménynek megfelel egy kormányzati javaslat, akkor a szocialista párt támogatni fogja. Éppen azért, hogy azt az új politikai kultúrát, amiről az imént beszéltünk, a gyakorlatban is be tudjuk mutatni. Ha viszont kiderül, hogy e három feltételnek nem felel meg, akkor kötelességünk más alternatívát javasolni. Mi nem csak zsűrizni fogjuk a kormányzati javaslatokat, hanem kezdeményezni is fogunk, hiszen számos olyan elképzelésünk van, ami pártpolitikától függetlenül érdeke az országnak. Érdekes, hogy Orbán Viktor most már nemzeti ügyekről beszél, én a kampányban végig azt hangoztattam, szükség van nemzeti minimumokra. Erre a Fidesz soha nem reagált, de most, amikor kiderült, hogy Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, hirtelen rájött, mégis csak szükség van nemzeti minimumokra, amit ő nemzeti ügyeknek nevez. A kérdés pusztán az, hogy az elmúlt nyolc évben miért nem jutott a Fidesz elnökének az eszébe sohasem, hogy vannak bizony nemzeti ügyek, amiket a magyar emberek érdekében együtt kell képviselniük a pártoknak.

- És ha következetesen képviselik a programokat, akkor váltópárt lesz az MSZP, annak ellenére, hogy a Fidesz elnöke már eltemette a magyar baloldalt?

- Orbán Viktor idáig mindig tévedett, amikor temette a magyar baloldalt. Amikor miniszterelnök volt, többször eltemetett már bennünket, erre 2002-ben nyert a Szocialista Párt. Én mindig örömmel hallom, amikor ő kezd bennünket temetni, mert az azt jelenti, hogy akkor erőre kapunk. Ennek a pártnak mindig megvolt a belső ereje, összetartása, dacossága. Amikor a megsemmisítésünkre törekedtek, akkor mindig összefogott, és bebizonyította, hogy képes a politikai alternatíva-állításra. Az a célunk, hogy 2014-re a Szocialista Párt olyan politikai erő legyen, amire nem azért szavazzanak, mert ez a legkisebb rossz, hanem mert a legjobb az akkor a porondon lévő politikai erők közül. Ehhez addig nagyon sok mindent kell tennünk, ez biztos. De én hiszek abban, hogy az MSZP, a választási vereséggel együtt is, nemcsak az elmúlt húsz év legsikeresebb pártja volt, hanem a következő húsz évben is a legsikeresebb tud lenni, ha következetesen, hitelesen képviseli azt az értékrendet, politikát, amit saját magának meghatároz.

Fazekas Ágnes,Sebes György / Népszava

További hírek