"Összefogás a pálinkáért"

Budapest
2014.04.17., csütörtök

Mesterházy Attila szerint az egykori baloldali összefogás pártjai nem ellenfelei a szocialistáknak az európai parlamenti választáson. A szocialista párt elnöke emellett felvetette, hogy a magyar EP-képviselők akár közösen is felléphetnének az adómentes pálinkafőzés ügyében.
Európa nélkül Magyarország sem jut előbbre, ám az unió működésén is változtatni kell - ez a fő üzenete a szocialisták európai parlamenti kampányának, mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

"Annak ellenére, hogy látjuk a hibákat, abban hiszünk, hogy csak az Európai Unión keresztül tudjuk a mi nemzeti érdekeinket hatékonyan képviselni, és hogy nem ellenségekre van szükségünk, hanem barátokra meg szövetségesekre."

A szocialista párt elnöke hangsúlyozta, hogy az EP-kampány során nem az Együtt-PM és a DK az MSZP riválisa, hanem a Jobbik és a Fidesz.

"Nekem nem a Gyurcsány meg a Bajnai az ellenfelem."

Mesterházy Attila úgy vélte, hogy az európai parlamenti kampány leginkább a törzsszavazók mozgósításáról szól majd, hisz alacsony lesz a részvétel.

A pártelnök hangsúlyozta, hogy a szocialisták sem akarnak mindent elfogadni, amit Brüsszel diktál, ám higgadtabb együttműködést képzelnek el, mint a Fidesz. Az adómentes pálinkafőzés ügyében Mesterházy Attila elismerte, hogy tévedett korábban, mikor ellenezte a magyar szabályozás bevezetését és az ezzel kapcsolatos uniós vitát.

"Lehet, hogy például ebben a kijutó összes magyar képviselőnek kell közösen föllépni azért, hogy ezen változtatni lehessen. Mert nem omlott össze kérem a magyar pálinkafőzés Magyarországon. Most legyünk őszinték. Én is elmondtam a parlamentben: "úristen, akkor összeomlik az egész rendszer!" Nem omlott össze. Hála Istennek, nem voltak egészségügyi problémák, nem voltak balesetek, tehát valahogy megoldották normálisan az emberek ezt a dolgot."

Az MSZP elnöke hozzátette: Brüsszelben bizonyos ügyekben félre kell tenni a pártpolitikai vitákat, ha van a Fideszben erre fogadókészség, lehet, hogy többször kellene összehangolni a magyar képviselők fellépését.

A szocialista a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy egyelőre Horváth Csaba az MSZP főpolgármester- jelöltje. De elképzelhető, hogy októberben mégsem őt indítják a posztért.

Hozzátette: nem szövetségben, hanem együttműködésben gondolkozik az önkormányzati választások során az egykori baloldali összefogás pártjaival.  Mesterházy Attila azt mondta: az összefogás nem hozta meg a várva várt sikert az országgyűlési választáskor.

Az MSZP- elnök szerint, több olyan önkormányzat is van ahol októberben sikerre számítanak.
Hanganyag: Sigmond Árpád

További hírek