
Új szereposztás kell!

Kedves Barátaim!
A mai Kongresszus új korszakot nyit a Párt életében, hiszen akik nem tudták meggyőződéssel képviselni a többségi döntéseinket kiléptek a Szocialista Pártból és új pártot alapítottak.
Ha már így döntöttek, közös felelősségünk, hogy a kilépésüket úgy kezeljük, hogy képesek legyünk a jövőben együttműködni.
Azok, akik elmentek sokat köszönhetnek a Magyar Szocialista Pártnak, és a Párt is sokat köszönhet nekik. Ezért most azt kérem, hogy az együtt töltött időre, közös küzdelmeinkre emlékezve, a Magyar Szocialista Pártért végzett munkájukat köszönjük meg!
Ezzel a köszönettel a Magyar Szocialista Párt lezárta ezt kérdést! Mostantól az a dolgunk, hogy a saját utunkat járjuk.
Kedves Barátaim!
A baloldalnak mindenkire szüksége van.
Mindenki, aki demokratikusabb, igazságosabb, szolidárisabb Magyarországot akar – a szövetségesünk.
Mindenki, akinek nem tetszik a rendszer, mindenki, aki akar tiltakozni – a szövetségesünk,
Mindenki, aki tenni akar az Orbán–rendszer leváltásáért - a szövetségesünk.
Köszönet a Szolidaritási mozgalomnak, a Millának, a 4K!-nak, a szakszervezeteknek, a Facebook aktivistáinak, hogy segítenek lebontani az apátia, az érdektelenség, a reményvesztettség falát!
Hiszen az elmúlt huszonegy évben jelentősen nőtt a bizalmatlanság a politikai elittel szemben. Mert, a pártok többször hazugsággal, a valós szándékok eltitkolásával, vagy egyszerűen program nélkül szereztek felhatalmazást.
Tudjuk és érezzük, hogy a választók elfordultak a pártoktól, de a politika csak akkor lehet ismét közös ügyünk, ha egyre többen kivesszük a részünket belőle.
A politika iránti bizalmat csak közösen teremthetjük meg.
Ezért azokhoz szólunk, akik most úgy gondolják, rossz irányba mennek az ország dolgai, hiszen Magyarország milliók számára az igazságtalanság, a reménytelenség és a leszakadás országa lett.
Azokhoz, akik azt kívánják, hogy építsük újra a demokratikus jogállamot, szüntessük meg a hatalommal való visszaélést, a politikai korrupciót, a pártkatonákra épülő államot, és a visszaható hatályú törvényalkotást.
Új összefogásra hívjuk minden demokratikusan gondolkodó polgártársunkat, bal és jobboldalról egyaránt.
A forrongó civil mozgalmak résztvevőit, az érdekegyeztetésből kiszorított szakszervezetek tagjait, az egyetemek polgárait, az önkormányzati intézményeiktől megfosztott városlakókat és falun élőket, az adóprésbe szorított vállalkozókat, az igazságtalan adózásra kényszerített alkalmazottakat. A közigazgatás szakembereit, az egészségügy, az oktatás, a kultúra dolgozóit. Fiatalabbakat és idősebbeket. Valamennyi korosztály képviselőit.
Azokhoz is fordulunk, akik másfél évvel ezelőtt hittek a Fidesz terveiben és ígéreteiben, de ma már csalódottak, mert minden hazugság lelepleződött, minden ötlet kudarcot vallott.
Hiába hazudták együttműködésnek az elnyomást, országvédelemnek a megszorítást, szuverenitási harcnak a dilettáns gazdaságpolitikát.
Mára kiderült, hogy a király meztelen. Minden ellenzékben mondott szavuk rájuk hull vissza.
Ma tényleg rosszabbul élünk, mint másfél évvel ezelőtt. Ma tényleg a kormány miatt gyenge a forint, drága a benzin és magasak a törlesztőrészletek.
Ma tényleg rosszabb a nyugdíjasnak, orvosak, tanárnak lenni.
Hogyan lesz itt egymillió munkahely, amikor nincsenek beruházások, a gazdaság leállt és az új Munka törvénykönyvével pedig lehetőséget adnak a munkáltatóknak arra, hogy könnyebben elbocsássanak embereket?
Hogyan védik meg a nyugdíjakat, amikor elvették és elköltötték a magánnyugdíjpénztári megtakarításainkat, felfüggesztették a nyugdíjkorrekciós programot és önfenntartóvá akarják tenni a nyugdíjkasszát?
Hogyan lesz itt jólét és gyarapodás, amikor 400 Ft környékén jár a benzinár, 310,-Ft az Euro, drágultak az élelmiszerek és a gyógyszerek?
Mitől fog nőni a gazdaság, ha a Kormány háborúban áll a pénzügyi szektorral, üldözik a külföldi befektetőket, ellehetetlenítik a kis- és középvállalkozókat és elfogy a nemzetközi bizalom a Kormány gazdaságpolitikája iránt?
Hogy lehet az, hogy a XXI. Század Magyarországán gyermekek éheznek és fáznak az iskolákban, miközben százmilliárdokat tőzsdéznek el, tízmilliárdokat költenek stadionokra, milliárdokat kommunikációra és milliókat költenek zongorára, szőnyegekre és idióta festményekre.
De a legnagyobb gond, hogy a megpróbáltatásainknak itt még nincs vége. Ha Orbán Viktor folytatja dilettáns gazdaságpolitikáját, Magyarország menthetetlenül a görög útra lép. Ennek a veszélye már ma is jól érzékelhető.
Recesszió, növekvő hozam elvárások, eladhatatlan állampapírok, egekbe szökő országkockázat és devizaárfolyam, a leminősítések réme, és már-már ténye, ismét növekvő államadósság, és 1600 milliárdos megszorítás. Sajnos ezt hozta nekünk a nem ortodox, magyarutas Matolcsy-féle gazdaságpolitika.
De hoztak még mást is: közszolgálat helyett pártszolgálatot, kézivezérlésű közmédiát, demokrácia helyett parlamenti diktatúrát, visszamenőleges hatályú törvényeket, érdekegyeztetés helyett diktátumokat, jogok helyett pedig kiszolgáltatottságot a munkavállalóknak.
A többség ma már érzi, hogy változtatásra van szükség! De barátaim, ez nem jelentheti a Fidesz előtti világhoz való visszatérést sem!
Az eredmények ellenére, az elmúlt huszonegy év nem váltotta be a rendszerváltás ígéreteit. A vágyott felzárkózás elmaradt, a kialakult társadalmi egyenlőtlenségek rögzültek, még mindig nagyon sokan érzik magukat a rendszerváltás veszteseinek.
A két évtized óta tartó politikai hidegháború és társadalmi megosztottság miatt nem sikerült megállapodásra jutnunk abban, hogy milyen Magyarországot szeretnénk felépíteni.
Az emberek úgy érzik, hogy miközben egyre többet kell dolgozniuk, egyre rosszabbul élnek és sehogy se jutnak ötről hatra.
Azt tapasztalják, hogy a játékszabályok nem vonatkoznak mindenkire, és vannak kiváltságosak és egyenlőbbek.
Azt tapasztalják, hogy az állam nem jól szolgálja állampolgárait, hogy nem képes megvédeni tulajdonukat, és nem képes megfékezni a rasszista indulatokat sem.
De nem elég felismerni az elmúlt húsz év hibás döntéseit, meg is kell haladnunk azokat.
Ezért új társadalmi, gazdasági, politikai megegyezésre van szükség. Erről szól a Kongresszus asztalán fekvő kiáltvány, amely összefoglalja azokat az alapvetéseket, amelyekre az új MSZP politikáját fogjuk építeni.
Ezek közül az első az, hogy:
Új együttműködésre van szükség a társadalomban!
Egy Magyarország van. Teremtsünk hát olyan országot, ahol mindenki otthon érezheti magát.
Mondjuk ki, hogy többé senki sem alapozhatja boldogulását mások nyomorúságára.
Magyarországnak társadalmi békére, az embereknek biztonságra van szükségük!
De az állam polgárainak felelősséget kell viselniük saját és közösségeik sorsának alakításában. Fogadjuk el, hogy felelős életvezetésre, gazdálkodásra, igazságos és közös teherviselésre van szükség. Hiszünk a jogok és kötelezettségek egyensúlyában, abban, hogy az együttélés normáit mindenkinek be kell tartania, azokkal szemben pedig, akik ezt nem fogadják el, az államnak kötelessége fellépni.
Az állam felelőssége továbbá, hogy megteremtse a leszakadók, a mélyszegénységben élők számára a létfenntartás biztonságát. Hogy biztosítsa mindenki számára a tudáshoz, a munkához, az egészségügyi és a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést és segítse a versenyben hátrányt szenvedők felzárkózását.
A második fontos pillér, hogy:
Új megegyezésre van szükség a gazdaságban!
A jelenlegi gazdasági helyzet alapvetően új megközelítést tesz szükségessé.
Kössünk olyan megegyezést, mely elfogadja, hogy a gazdaságpolitika középpontjában a valódi munkahelyteremtés, a gazdaság termelésen és innováción alapuló élénkítése és felelős költségvetési politika áll.
A bezárkózás helyett kapcsolódjunk jobban a világgazdaság vérkeringésébe.
Támogassuk, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások alkalmassá váljanak a hazai és a nemzetközi piacokon való megmérettetésre és teremtsünk kiszámítható jogi környezetet és kedvező befektetői klímát, a Magyarországra beruházni szándékozó külföldi cégek számára.
Erősítsük a helyi gazdasági együttműködéseket is, és segítsük egy új szociális szövetkezeti mozgalom megszerveződését.
De látnunk kell, hogy ma már nem lehet a gazdaságról a fenntarthatóság figyelembe vétele nélkül beszélni. Ezért jöjjön létre megegyezés a környezeti és társadalmi fenntarthatóság, a zöldgazdaság értékeinek képviseletére. Hiszen az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a fenntartható gazdasági növekedésbe való befektetés hatalmas lehetőséget jelent, amely segíthet legyőzni napjaink gazdasági válságát.
A harmadik pillére az összefogásnak, hogy:
Új kiegyezésre van szükség a politikában!
Egyezzünk meg, hogy olyan politikai kultúrát teremtünk, amelyben tiszteletet érdemlő ellenfélnek és nem megsemmisítendő ellenségnek tekintjük azt, akinek más a véleménye.
Egyezzünk meg abban is, hogy az új politikai kultúra része a párbeszédre való törekvés, a kompromisszumok keresése, a különböző érdekek összehangolása és az önszerveződő civil társadalom támogatása.
Teremtsünk együtt olyan új Köztársaságot, amely képes megvédeni magát és polgárait! Olyan köztársaságot, ahol az állam nem szól bele a magánéletünkbe.
Utasítsuk el együtt a gyűlölet hangját, amely megmérgezi emberi kapcsolatainkat, kirekeszt, megbélyegez, és bűnbakokat keres.
És egyezzünk meg abban, hogy az ország demokratikus berendezkedése, jogállami normái sérthetetlenek. Közösen fogadjuk meg, hogy hazánk Alkotmánya akkor lesz mindenkié, ha az széleskörű konszenzussal születik meg.
Fogadjuk meg, hogy mindenkor betartjuk a parlamentáris demokrácia szabályait, hogy tiszteletben tartjuk az önkormányzatisághoz való jogot, értékként tekintünk a független és szabad sajtóra, biztosítjuk a vallás és világnézeti szabadságot és a félelem nélküli életet.
Mondjuk ki, hogy a magyar kulturális nemzet részének és a politikai nemzet jelképes tagjainak tekintjük a határon túl élő magyarokat. Tiszteletben tartjuk szervezeteik szuverenitását, támogatjuk autonómia törekvéseiket és elősegítjük, hogy szülőföldjükön magyarként boldogulhassanak.
Legyen ez a baloldal ajánlata Magyarországnak!
Kedves Barátaim!
Ahhoz, hogy változtathassunk, nekünk is változnunk kell!
Ez a mai Kongresszus új korszakot nyit az MSZP történetében. De ehhez az új kezdethez nem érkezünk örökség nélkül.
Büszkén vállaljuk, hogy örökösei vagyunk a magyar nemzeti, demokratikus és baloldali értékeknek. Örökösei a Márciusi ifjaknak, Deák Ferencnek, Kéthly Anna, József Attila és Fejtő Ferenc szellemiségének.
Nagy Imrét és kivégzett társait a hazafiság példát adó személyiségeinek tartjuk.
Büszkén vállaljuk múltunkat, hiszen az MSZP rendszerváltó pártként, a demokrácia és a jogállam kiépítésében, a szabadság védelmében, a piacgazdaság meghonosításában és hazánk európai integrációjában kiemelkedő szerepet játszott.
Persze a rendszerváltás óta eltelt huszonegy év felelőssége a mi vállunkat is nyomja. Van benne olyan, amire büszkék vagyunk és van olyan is, amit ma már másképp tennénk.
Egy biztos: sokan, sokat tettek azért, hogy az MSZP meghatározó szereplője legyen az elmúlt 21 évnek.
Éppen ezért a mai Kongresszuson helye van köszönetet mondani mindazoknak, akik az első vonalban képviselték a Szocialista Pártot az elmúlt években. Köszönjük Nektek!
A nehéz helyzetekben az MSZP mindig képes volt az innovációra. Ma is ilyen helyzetben vagyunk. Új politikára, új struktúrára és sok új szereplőre van szükségünk. Ez azt jelenti, hogy mindenkire számítunk, de nem mindenkire ugyanott, ahol az elmúlt években. Új szereposztás kell.
Ezért a köszönet mellett egy kéréssel is fordulok hozzátok: arra kérlek benneteket, akik az elmúlt években megjelenítettétek a szocialista pártot, hogy most egy kicsit lépjetek hátrébb és a nyilvánosság helyett a háttérből segítsétek munkátokkal ezt a közösséget.
Tapasztalatotokra, tudásotokra, tanácsaitokra szükség van. Kérem, támogassátok az új politikai szereplőket, hogy bizonyíthassák rátermettségüket. A lendület és a tapasztalat csak együtt hozhatja meg a sikert számunkra.
Kedves Barátaim!
Ma új úton indulunk el! Kezünkben a lehetőség, de vállunkon a felelősség is.
Magyarország érdeke, hogy felvegyük a kesztyűt és végigmenjünk az úton.
És ennek az új útnak az első lépése:
1. hogy világossá tesszük, milyen elvi alapokra építjük az új MSZP politikáját. Ezért kérem a Kongresszust, vitassa meg és fogadja el az „ÖSSZEFOGÁS AZ ÚJ KÖZTÁRSASÁGÉRT” című kiáltványt.
2. hogy kezdjünk egyeztetéseket ennek szellemiségéről és tartalmáról más demokratikus szervezetekkel és mozgalmakkal.
3. hogy indítsunk társadalmi párbeszédet arról a szakmapolitikai anyagról, amelyet a József Attila Alapítvány majd százötven szakértője több hónapon át készített a Magyar Szocialista Párt felkérésére. Javaslom, a programot jövő év május elsején, a baloldal legnagyobb ünnepén hirdessük meg, mert ez a program kell, hogy legyen az alapja a jövőbeni szövetségkötésünknek és a választási programunknak.
4. hogy a következő hónapokban szembesítsük a Fideszt ígéreteivel és hazugságaival, ezért indítsunk szembesítő kampányt.
5. hogy képviselőink és vezető tisztségviselőink kezdjenek országjárásba annak érdekében, hogy meghallgassuk az emberek véleményét, arról, hogy miért elégedetlenek a Fidesz-kormány tevékenységével. Ezeket a véleményeket pedig rendszerezzük és írásban eljuttatjuk a kormány képviselőinek.
Ahhoz, hogy ezt végig tudjuk csinálni:
Közös felelősségünk, hogy felszámoljuk a szekértábor politikát, hogy megszüntessük a kibeszélést, és lezárjuk a nyilvánosság előtt zajló vitákat és, hogy kiálljunk egymásért és a politikánkért.
Tisztelt Kongresszus!
Sok munka vár ránk a Frakcióban, a Pártban és az országban egyaránt. A feladatok elvégzéséhez csapatra és szereposztásra van szükség, ezért az új alapszabály elfogadása után három dolgot kezdeményezek:
1. Kezdeményezem, hogy a Pártban hozzuk létre újra az ügyvivői rendszert, ezzel is szélesítve a párt szakpolitikusi bázisát.
2. Kezdeményezem, hogy még a téli parlamenti szünet előtt tartsunk tisztújítást a frakcióban.
3. Kezdeményezem, hogy 2012 január elsejétől induljon el az MSZP alulról felmenő, rendes és teljes körű tisztújítása, így március végére megválasztjuk azt a csapatot, amely elvezeti a pártot a 2014-es győzelemig.
Tisztelt Kongresszus!
Új politika, új szervezet, új csapat. Új MSZP és új köztársaság! Ez a dolgunk, kezdjünk hozzá!
Ajánlott cikkek
További hírek
-
2013. május 24.
-
2013. május 23.
-
2013. május 22.
-
2013. május 19.
-
2013. május 19.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 17.
-
2013. május 16.
-
2013. május 14.
-
2013. május 13.
-
2013. május 12.
-
2013. május 11.
-
2013. május 10.
-
2013. május 9.
-
2013. május 8.
-
2013. május 8.
-
2013. május 7.
-
2013. május 6.
-
2013. május 5.
-
2013. május 5.
-
2013. május 4.
-
2013. május 4.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 3.
-
2013. május 2.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. május 1.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 30.
-
2013. április 29.
-
2013. április 29.
-
2013. április 28.
-
2013. április 28.
-
2013. április 27.
-
2013. április 27.
-
2013. április 26.
-
2013. április 25.
-
2013. április 23.
-
2013. április 23.
-
2013. április 22.
-
2013. április 21.



























































