Vállaljuk a történelmi felelősséget!

Budapest
2014.04.16., szerda

Ma, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján minden magyarnak őszintén szembe kell néznie a múlt tragédiájával, és őszintén szembe kell néznie napjaink fenyegetéseivel is.

Őszinte választ kell találnunk arra, hogyan történhetett meg a 70 évvel ezelőtti tragédia, hogy miként fordulhatott az ország egykori vezetése saját népe ellen – és hogyan fordíthatta el a fejét a bűnöket látva sok millió magyar. De az is meg kell kérdeznünk, hogy az ország mai vezetése miért fordul szembe a holokauszt túlélőivel és leszármazottaival.
Mert a kormány nem a holokauszt-áldozatok emlékének ápolásával foglalkozik, hanem az egykori elkövetők bűneinek tisztára mosásával próbálkozik. A német megszállás emlékművére - nincs szükség. Mert nem a szembenézést szolgálja, hanem a szembenállást mélyíti. Nem a társadalmi megbékélést szolgálja, hanem az ellenségeskedést. Nem nyugalmat hoz, hanem feszültséget szít.
Felmentésre, bűnbocsánatra senki nem tarthat igényt az egykori felelősök közül – ahogy a történelem meghamisítása sem adhat a mai felelősöknek feloldozást. Nincs olyan ideológia, amely igazolná az Orbán-kormány szándékát, az emlékmű létjogosultságát, védelmezőinek igazát.
Ma is felelősségünk védelmezni a történelmi igazságot, kivívni a jog- és esélyegyelőséget, megteremteni biztonságos életet. Arra van szükség, hogy ezek érvényesüljenek a magánéletben éppúgy, mint a közéletben, Budapesten éppúgy, mint a városokban, falvakban, az országban mindenütt.
A mai napon minden őszinte demokratával közösen megfogadjuk, hogy vállaljuk a történelmi felelősséget. Ezért, amikor a mai napon tisztelettel fejet hajtunk az áldozatok emléke előtt, rájuk éppúgy emlékezünk, ahogyan az elkövetőkre emlékeztetünk. Mert csak így tanulhatunk a múltból, és csak így akadályozhatjuk meg, hogy az egykori bűnöket elkövessék megint. Csak így kerülhet közelebb a valódi szabadsághoz, a békéhez és a biztonsághoz minden magyar.

Mesterházy Attila
elnök
 

További hírek