Variációk a baloldal innovációjára

Budapest
2014.05.08., csütörtök

Deklasszálódott és elszegényedett társadalom - ilyenné lett négy év alatt Magyarország. Éppen ezért ma a baloldal feladata a helyi problémák helyén történő kezelése - erről beszélt többek között Hiller István a Társulás a Szociáldemokrata Érdekekért Platformjának vezetője a választások értékelése kapcsán rendezett vitafórumon.
Ostoba az, aki a Európa közepén a liberalizmust egy az egyben elveti. A többszínűség és a tolerancia eleve a szocialista párt egyik legfőbb jellemzője. Ezzel együtt - egyszerűen fogalmazva - a "tüzifát nekünk kell elvinni a legszegényebbeknek". A kihívás emberes, a megoldás lehetséges - jelentette ki Hiller a baloldal esélyeit latolgatva. Emellett hangsúlyozta az önkormányzatok köré épülő „pártrendszer”, pártstruktúra kialakításának, megkezdésének alapvető szükségességét.
Katona Tamás a Baloldali Tömörülés Platformjának elnöke szerint a baloldali politika fő iránya a szociálpolitika lehet. Ma, amikor már látszik, hogy az Orbán-féle unortodoxia nem hozta azt, amire sokan számítottak, fel kell karolni a lesüllyedt középosztályt, a még szegényebbeket.
Szektaként, érzelmi közösségként, és rég nem pártként működik ma a Fidesz - mondta felszólalóként Lendvai Ildikó, volt pártelnök. Miközben az emberek megcsömörlöttek a párt mai, betokosodott rendszerétől. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy utolsó mohikánként az mszp-nek pártként is kell működnie, mert demokrácia nincs többpártrendszer nélkül. Márpedig csak az mszp megléte lehet garancia a többpártrendszerre a mai viszonyok között. „Az ostromlott várba újabb védőket kell behozni.” Hozzátette, a Fidesz arra fog törekedni, hogy ne csak a parlament, hanem a legnyilvánosabb közéleti fórumok is kifulladjanak, ezzel is erősítve az egypártrendszer felé haladás irányát.
Hozzászólók hosszú sora a baloldal innovációjának útjára, módjára tettek javaslatot, és készítették elő a későbbi fórum e tematika köré épülő alapkérdéseit, vitaanyagait.

További hírek