Visszaszerezzük a bizalmat

Budapest
2010.07.14., szerda

K. R.: - És akkor elsőként politikai jellegű témával megyünk tovább, ahogy azt már említettünk adásunk elején Mesterházy Attila lett az MSZP új elnöke. Ugye ezért a pozícióért gyakorlatilag egyedül ő indult, miután Lendvai Ildikó a párt egykori elnöke lemondott ugyanerről a pozícióról. Alelnöknek választották meg egészen pontosan Balogh Andrást, aki egyébként a pártnak korábban a köztársaságielnök-jelöltje van. És természetesen lesznek elnökhelyettesi..., elnökhelyettesek is, többek közt ugye Kovács László nyerte el ezt a pozíciót. K. R.: - És akkor a budapesti stúdióban szólítom illetve köszöntöm az MSZP újonnan megválasztott elnökét, Mesterházy Attilát. Jó reggelt kívánok elnök úr!

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Jó reggelt kívánok!

K. R.: - No, hát mennyire elégedett ezzel a 87 százalékos eredménnyel?

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Hát, hogyha az érvényes szavazatokat nézem, akkor 95 százalék, tehát abszolút, ez egy nagyon komoly felhatalmazás, úgyhogy élni kívánok ezzel a támogatással.

K. R.: - Akkor is úgy értékeli, hogy elégedett lehet ezzel a választási eredménnyel, voksolással, hogyha ugye köztudottan Ön volt az egyedüli induló gyakorlatilag, tehát ellenfele nem volt.

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Hát nézze, egy ekkora pártban az teljesen természetesen, hogy amikorra elérünk a választásokig, addigra kikristályosodik adott esetben egy-egy személy, ez így volt az elmúlt években már több alkalommal. Úgyhogy ez nem ritka ilyen pártok esetében. Ettől függetlenül a szavazófülke magányában bárki bárhogy dönthetett volna, hiszen titkos szavazással választjuk meg az MSZP összes tisztségviselőjét.

K. R.:- Elnök úr! Áruljon el nekünk valamit! Ugye az MSZP már hónapok óta azt hangoztatja, hogy a pártnak meg kell újulnia. Ezzel a frissen megválasztott elnökséggel Ön szerint ezt a megújulást hogyan fogják megvalósítani?

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Úgy, ahogy elterveztük. Tehát szépen haladunk a programunk mellett, hiszen valóban az MSZP elnökségének jelentős része kicserélődött, és ezzel az új csapattal vágunk neki annak a következő időszakbeli feladatok megvalósításának, ami valóban nélkülözhetetlen a számunkra, hiszen nagyon komoly hitelvesztésen vagyunk túl és ezt a bizalmat vissza kívánjuk szerezni. Ehhez viszont nagyon sokat kell dolgozni.

K. R.: - Igen, de ugye azt mondták, hogy a megújuláshoz hozzátartozik majd az is, hogy gyakorlatilag a régi idézőjeles öregeket le fogják cserélni. Na most ehhez képest azért az öregek közt most ismét ott foglal helyet Kovács László. Mennyiben fogja ő majd képviselni, együttdolgozni Ön például egy fiatalos, lendületes új irányvonallal?

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - De ott van Szabadkai Tamás is, akit kihagyott az előbb sorból, őt is alelnöknek választottuk, ő még nálam is fiatalabb, egy sárbogárdi fiatalember, aki ott volt képviselőjelöltünk és hát az elnökségbe is nagyon sok új arc és fiatal került be. Mi arról beszéltünk, hogy azok a személyek, akik az elmúlt tíz évben, nyolc évben szimbolizálták a szocialista pártnak a működését, vezetését, ők lépjenek eggyel hátrébb, ezt meg is tették saját elhatározásukból. És így tulajdonképpen a vezető posztokon nincsen olyan ember, aki eddig is ugyanezeket posztokat töltötte volna be. Ettől függetlenül teljesen természetes, hogy fontos, hogy a lendület és a tapasztalat azért az együtt kéz a kézben járjon. Ezért én kimondottan örülök annak, hogy vége volt, a fiatalok is bekerültek az MSZP vezetésébe.

K. R.: - No, ha már említi azt, hogy lendület és tapasztalat fogja jellemezni mondjuk a következő hónapokat vagy éveket, mennyire ért egyet azzal a találgatással, hogy az önkormányzati választások után, ha és amennyiben az MSZP el fog vérezni, akkor Önök gyakorlatilag vagy akár Ön is ezt a kétéves mandátumot, amit most elnyert, nem fogja kitölteni és jön majd egy új elnökség, akár Gyurcsány Ferenc vezetésével.

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Hát szerintem ez butaság. Tehát egy komoly pártban nem lehet háromhavonta tisztújítást tartani, ráadásul volt egy ilyen alternatíva is, hogy az MSZP-be az önkormányzati választások után tartsuk-e tisztújítást, vagy adott esetben az önkormányzati választások előtt. A párttagság többsége, markáns többsége amellett foglalt állást, hogy minél gyorsabban kell megválasztani az új vezetést, hogy azt a sok munkát, amit el kell, hogy végezzük, azt minél gyorsabban tudjuk elkezdeni. És hát azért a következő két hónap áll rendelkezésre az új elnökségnek, hogy akkor ezek szerint kardinális és hatalmas változásokat érjen el a támogatottságunkban. Azt gondolom senkitől nem várható el, hogy 60-70 nap alatt változtasson azon a helyzeten, ami kialakult a választások után. Nekünk most az a dolgunk, hogy egy stabil építkezéssel biztos hátországgal, a következő évekre készülve, különösen 2014-re készülve kezdjük meg az MSZP újjászervezését. Én sem erre a 60 napra vállaltam az MSZP-nek a vezetését, és egyetlenegy vezetőtársam sem. És a kongresszusi küldöttek sem ennek fényében választották meg ide a politikusokat.

K. R.: - Elnök úr! Ez a biztos építkezés mennyire tűnik majd biztosnak? Azért kérdezem Öntől, mert a kapcsolat.hu internetes portálon a következő olvasható a papírforma címet viselő írásban, hogy az MSZP gyakorlatilag ezzel a választással nem oldott meg semmit, csak toszigálja maga előtt a problémákat. Egyetért-e ezzel a felvetéssel és véleménnyel?

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Nem értek vele egyet, de ettől függetlenül a szocialista pártba sokféle vélemény megengedett és lehetséges, nem úgy, mint egy-két másik pártban. Valóban folyik még továbbra is az egyeztetés arról, hogy a párton belüli vitákban finom hangoljuk azt, hogy milyen irányba kell a szocialista pártot vinni, de látható módon azért ezzel a kongresszuson eldőlt, hogy egy karakteresen baloldali néppárt irányába folytatjuk az utunkat, amelyik nyitott, modern, demokratikus, nemzeti. Ezek azok a jelzők, amit én fontosnak tartok, és amit a programbeszédemben el is mondtam. Én ebbe az irányba kívánom vinni a szocialista pártot.

K. R.: - Ha már említi elnök úr ezeket a jelzőket, akkor említsen már néhány nagyon jellegzetes területet, ahol az MSZP folyamatosan exponálni szeretné magát, ahol erre a jellegzetességre védjegyekre az emberek fel fognak majd figyelni és azt fogják mondani, hogy igen, a párt megújult.

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Hát a modernizáció egészen biztos ilyen, ilyen a foglalkoztatás területén, a fenntartható fejlődés, a társadalmi esélyegyenlőség javítása és a demokrácia és szabadság védelme. Talán ez az az öt pillér, amit mindenféleképpen kiemelnék a következő időszak politikájából.

K. R.: - Ön azért látja maga előtt azt, hogy elnökként lesznek maga mellett, maga mögött olyan húzó emberek, akikkel mondjuk ezt a változtatást meg fogja tudni tenni?

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Természetesen, hát most is vannak, az elmúlt években is nagyon sokan dolgoztak ezekért a célokért..

K. R.: - Balogh András például ilyen személy lesz?

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Balogh Andrást is ilyennek tartom, de nemcsak az országos elnökségből említenék embereket, hanem az elnökségen kívül is, hiszen nem feltétlen kell ahhoz pozíció, hogy valaki munkát végezhessen az MSZP újjászervezésében. Úgyhogy én azokra is számítok teljesen természetes, akik most nem kerültek be az országos elnökségbe.

K. R.: - Elnök úr! Hónapok óta azt is hangoztatták Önök gyakorlatilag és Lendvai Ildikó is nagyon sokszor elmondta ezt a Mokka adásában, hogy a problémákkal szembesülnie a párttal, tudják-e már azt, meg tudják-e fogalmazni azokat a hibákat, amelyeket az elmúlt hónapokban, években, elkövettek?

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Természetes, hiszen volt egy kongresszusunk is, ami kimondottan a múlttal, az elmúlt időszakkal foglalkozott, illetőleg már egy kicsit a jövőbe is tekintett. A mostani kongresszus volt az, amelyik egyértelműen a jövőről szólt és most már szerintem a szocialista pártnak igazából arra kell koncentrálnia, hogy a meghatározott feladatokat a hibáknak az ismeretében elvégezze.

K. R.: - Még egy utolsó kérdésem lenne csak gyorsan legyen olyan kedves válaszolni rá, ugye, ahogy eldöntötték és ez már véglegesnek tekinthető, hogy az LMP-vel az ellenzék, tehát az MSZP nem fog közös főpolgármester-jelöltet jelölni?

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Hát nem mi döntöttük el, az LMP jelezte azt, hogy ők egyedül kívánnak indulni, mi ezt tiszteletben tartjuk. Nem is akarunk mást tenni.

K. R.:- Elnök úr! Köszönöm szépen, hogy a rendelkezésünkre állt!

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Köszönöm a lehetőséget!

K. R.: - Viszontlátásra! Viszonthallásra!

Mesterházy Attila elnök, MSZP: - Viszontlátásra!

forrás:observer.hu

További hírek