Vitanapot a gazdaságról!

Budapest
2011.08.17., szerda

"Igazi bankárkormánynak" nevezte Orbán Viktor miniszterelnök kabinetjét az MSZP elnöke a kormányfő bejelentését követő sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Mesterházy Attila az elnevezést azzal indokolta, hogy véleménye szerint a bankok a kormány asszisztálása mellett ügyfeleikre hárítják összes költségüket.
Az MSZP-elnök semmitmondónak nevezte a kormányfő által elmondottakat.
Megdöbbentő, hogy a miniszterelnök "hazajött bejelenteni, hogy majd szeptember 9-én bejelent valamit" - fogalmazott a szocialista politikus. Ezzel arra utalt, hogy Orbán Viktor közölte: a konkrét lépésekről csak a Fidesz és a KDNP szeptember eleji évindító frakcióülése után van értelme nyilatkozni. Az MSZP elnöke úgy vélekedett: ez, valamint az a közlés, hogy a kormány tájékoztató kampányt indít az árfolyamgátról, aligha nyugtatja meg a bajba jutott családokat.
"Végre volt egy kormányülés, hazajöttek a szabadságukról, és valamiről tárgyaltak, de a valódi problémát elkerülték" - mondta. A politikus hozzátette: a helyzetet ősszel tovább súlyosbíthatja, hogy például a munka törvénykönyvének tervezett megváltoztatása miatt elbocsátási hullám jöhet, és így még több család lesz képtelen törleszteni a hitelét.
Mesterházy Attila közölte, hogy az MSZP benyújtja a devizahitelesek érdekében kidolgozott javaslatait a parlamentnek, illetve országgyűlési vitanapot kezdeményez a magyar gazdaság helyzetéről. Emellett tárgyalni akar a hitelkárosultak képviselőivel és a bankszövetséggel, valamint azt szeretné, hogy a parlament fogyasztóvédelmi bizottsága vizsgálja meg, "milyen módon élnek vissza a hatalmukkal az ügyfeleikkel szemben" a pénzintézetek.
Arra az újságírói felvetésre, hogy a miniszterelnök otthonvédelmi monitoring bizottság létrehozását kezdeményezte, Mesterházy Attila úgy reagált: nem szükséges új testületet létrehozni, mert ezt a feladatot elláthatja a szocialista Simon Gábor vezette fogyasztóvédelmi bizottság.
Szintén kérdésre válaszolva elmondta, biztos abban, hogy a jelentés, amelyet Orbán Viktor felkérésére Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter készít majd arról, milyen út vezetett a forinthitelektől a devizahitelezésig, a szocialista kormányokat nevezi meg felelősként.
"Ettől azonban senkinek sem lesz alacsonyabb a törlesztőrészlete" - tette hozzá. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a devizahitelezés - jenhitelek formájában - az első Orbán-kormány alatt kezdődött.
Mesterházy Attila hangsúlyozta azt is, hogy a szocialista kabinetek nehéz döntéseket hoztak a válságkezelés érdekében, és a tavalyi kormányváltáskor egy svájci frank még 180 forintot ért.
A miniszterelnök a devizaválságról szólva azt mondta: nem fogják hagyni, hogy a válság árát az emberekkel fizettessék meg. Orbán Viktor bejelentette, hogy a kabinet tartani fogja a költségvetési hiányt, és nem adja fel az arányos adórendszer kiépítését. Hozzátette, hogy a hiánycél tartása további intézkedéseket igényel a kiadási és a bevételi oldalon.

forrás:mti/mesterhazyattila.hu

 

További hírek