Az Este (mtv) beszélgetés leiratát olvashatják alább
Mv.: - Jó estét kívánok! Az MSZP európai parlamenti képviselői azt a feladatot kapták, hogy lépjenek minden olyan tervezett uniós intézkedés ellen, amely szankcióval sújtaná Magyarországot. Közölte szerdán Brüsszelben újságírókkal Mesterházy Attila pártelnök. Az MSZP elnöksége az Unió fővárosában tartott kétnapos kihelyezett ülést, mégpedig első alkalommal. Az Este stúdiójában pedig Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, mégpedig nem első alkalommal, jó estét kívánok elnök úr!
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Jó estét kívánok!
Mv.: - Létrejött a nagykoalíció? A nemzeti nagykoalíció? Legalábbis ebben az ügyben?
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Én azt mondanám, hogy abban a tekintetben igen, hogyha ezt úgy értjük, hogy mi nem támogatunk olyat, ami Magyarországgal szemben olyan szankciót jelentene, ami a források megvonását jelenti, hiszen, ha nincs európai forrás, akkor nem tudjuk a magyar fejlesztéseket sem finanszírozni. Ön is tudja, 97%-ban EU-s forrásból támogatjuk a magyarországi beruházásokat, fejlesztéseket, infrastruktúra-fejlesztéseket. Tehát magyar nem lehet Magyarországot, a magyar embereket büntetni azért, mert a miniszterelnök téves politikát, rossz politikát képvisel és a kormány rosszul teljesít. Tehát azért szerintem ennek nem örülnének ennek a második mondatnak, ebben viszont ez az álláspontom. Tehát nem lehet Magyarországot, magyar embereket szankcionálni a miniszterelnök hibái miatt.
Mv.: - De ennek egyáltalán van bármilyen reális esélye? Én elolvastam, hogy milyen metodikával hozzák meg ezt a döntést. Gyakorlatilag lehetetlen átvinni és soha még nem sikerült ilyen jellegű..
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - .nézze, hogyha lehetetlen, ez így van, ha lehetetlen, akkor meg minek erre hivatkozgatni. Tehát mi azt mondtuk, hogy ez a jelentés ez egy kórkép Magyarországról. Tehát a magyar demokrácia állapotáról. Ez az Orbán-rendszerről szóló kritika, és sajnos ez egy eléggé tényszerű leírása a magyarországi állapotoknak. De ezt nem ezekkel a módszerekkel kell megoldani, van olyan sokféle eljárás, kötelességszegési eljárás, monitoring eljárás, amit egyébként kezdeményezett az Európa Tanács is az elmúlt időszakban, meg van még egy nagyon egyszerű módszer, ha a német kancellár asszony, vagy Barroso elnök úr leül a magyar miniszterelnökkel és azt mondja nekik, hogy kérem eddig tartott a párt családon belüli szolidaritás és egy ilyen politikát, egy konzervatív európai politikus nem követhet, mint amit a miniszterelnök tesz. Ez szerintem egy hatékonyabb módszer, mint az, hogyha forrásokat akarnának Magyarországtól megvonni.
Mv.: - De elnök úr, ez egy jelentéstervezet. Ez hihetetlen sok vita fog még erről folyni.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Ez így van.
Mv.: - Tehát gyakorlatilag nem éri úgy, hogy túl hamar ugrottak rá erre a témára? Akár kormányoldalról, akár önök?
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Nézze ott voltunk Brüsszelben, azt ön se képzeli, hogy a sajtó kihagyta volna azt a ziccert úgymond, hogy amikor ott vagyunk kint, Európa-naphoz kötöttük egyébként a kiutazásunkat, tehát azért 7-e, 8-a, mert a mai nap Európa-napja és ehhez a szimbolikus dátumhoz akartuk valahogy kötni a kiutazásunkat. Tehát ez egyértelmű volt, hogyha egy ilyen jelentés akkor napvilágra kerül, akkor bennünket is megkérdeznek ebben. De maga a kiutazás, a kihelyezett úgymond elnökségi ülésnek a ténye az szimbolikusan azt erősítette, vagy az volt a cél, hogy a Magyar Szocialista Párt mutassa, hogy mi egy Európa iránt elkötelezett párt vagyunk, mi azt gondoljuk, hogy egy nyitott, modern európai Magyarország az nemzeti érdek. És nagyon fontos az, hogy abban a új Európában, amit meg kell építeni, mert valóban Európában az Európai Unióban nagyon sok válság, probléma, ennek a megépítésében Magyarországnak kiemelt szerepet kell, hogy kapjon és ebben aktívan részt kell, hogy vegyünk. Úgyhogy mi az Unió, az Európai Unió alapértékei iránti elköteleződést is akartuk ezáltal szimbolizálni.
Mv.: - De Magyarország végül is egy közepes méretű ország Európában, meglehetősen gyenge gazdasággal, miért lenne befolyása mondjuk Európára?
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Azért, mert vannak jó javaslatai, azért, mert vannak megoldási alternatívái, tehát azért mondjuk azt, hogy amit a miniszterelnök képvisel egy ilyen bezárkózó, mindenkivel állandóan harcban álló, vitatkozó konfliktus kereső politika, az nem visz előre. Tehát mi tényleg abban hiszünk, hogy a nemzeti érdeket, barátokkal, szövetségesekkel könnyebben tudjuk és hatékonyabban tudjuk képviselni, mindig mindenkit kioktatunk, mert azt mondjuk, hogy majd egész Európa bennünket fog követni. Ez teljesen világos, hogy ez a miniszterelnök ez valami utopisztikus álma. Őt senki nem fogja követni, semmilyen formában, se a gazdaságpolitikáját, se mást. Mert akkor más ország is ilyen válsághelyzetbe kerülne, mint Magyarország.
Mv.: - Most ezzel ön azt mondta, hogy a magyar kormányzat az kuruckodik Európában, ilyen kurucos..
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: -
Hát inkább labanckodik, tehát ahogy itt nézem a könyvben, a kurucok azok valami, hogy mondjam, nemzeti érdektől vezérelve valós nemzeti érdeket képviseltek, itt meg azért van labanckodás, mert gondolom önök is látták ma délután 6 órakor jelent meg egy hír a hvg-hu-n, ami arról, hogy egy hangfelvétel bizonyítja azt, hogy igenis belenyúltak politikai szempontok alapján a trafikpályázatokba. És látható módon mindenki hazudott a szekszárdi polgármester, Fideszes polgármester..
Mv.: - ..egy polgármester..
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Hát ezt nem tudjuk, ugye egyről derült ki világosan hangfelvétel alapján, de Lázár János is hazudott, ugye itt azt mondják, hogy majd egyenként nevek és utcák alapján mentek végig a listán, egy volt a fontos, hogy a lényeg, hogy elkötelezett jobboldalinak kell lenni - mondta Horváth István szekszárdi Fideszes polgármester. Ezen az egyeztetésen. Mindenki azt mondta, hogy ez egy zárt rendszer, ez a pályázat ez egy annyira zárt rendszer, hogy legutóbb a szocialista képviselőtársam nem is mehetett megnézni se a pályázatokat, mert azt mondák, ez annyira titkos és annyira szakmailag kezelt, hát ehhez képest kiderült, hogy Fideszesek, Fideszes szempontok alapján döntöttek ezekről a pályázatokról. Úgyhogy most már csak tényleg az a kérdés, hogy ez egy büntetőjogi kategória egyébként, tehát a legfőbb ügyész úrnak ebben lesz feladata. Hiszen ez vagy befolyásolja az üzérkedést..
Mv.: - ..holnap jön hozzám a legfőbb ügyész úr..
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Hát akkor kérdezze meg tőle, vagy éppen hivatali hatalommal való visszaélés, és tudja nemcsak az, az érdekes ebben, hogy akkor most itt Fideszesek döntöttek magyar vállalkozók, kisvállalkozóknak a sorsáról és vették el családok egzisztenciáját, az alapján, hogy ki a hithű Fideszes. Hanem a is érdekes, hogy hogyan került Horvát úrhoz ez a lista? És amikor a lista odakerült hozzá, és kipipálgatták, hogy ki kaphat pályázatot és ki nem vagy ki nyerhet..
Mv.:- ..elnök úr..
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Bocsánat, hogy került ez vissza a miniszter asszonyhoz? És a miniszter asszony hogyan érvényesítette ezeket a döntéseket, amiket itt a Fideszesek meghoztak helyi szinten.
Mv.: - Ezt én nem tudom, erre önöknek kell megkeresni a választ. Mint ahogy létrehoztak egy albizottságot..
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - ..én ezért tettem feljelentést ebben az ügyben a legfőbb ügyésznél, aki továbbította és becsületére legyen mondva, egyelőre ezt a feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészséghez.
Mv.: - Kötelessége.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Kötelessége, de hát azért ez az ügy ez azt mutatja, hogy itt hangfelvétel bizonyítja azt, hogy Fideszes polgármesterek, Fideszes képviselők politikai szempontok alapján hoztak döntést, ahelyett, hogy valós üzleti terveket értékeltek volna, úgyhogy mi azt mondjuk, hogy kérem, ez világosan azt hozz..
Mv.: - ..gondolom ki kell vizsgálni.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Nemcsak az, hogy ki kell vizsgálni, azonnal érvényteleníteni kell ezeket a pályázatokat. Tehát ki kell írni egy új pályázatot, ahol meg kell nyitni..
Mv.: - ..önök a politikusok, lehetőségük van ezt megtenni.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Hát nekünk sajnos nincs lehetőségünk, mert,. ha lett volna lehetőségünk már megtettük volna.
Mv.: - Gondolom azért a parlamentben ezt fel fogja hozni.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Mi beadtunk a parlamentbe egy olyan módosítási javaslatot, jogszabály-módosítási javaslatot, ami arról szólt, hogy legyen meg a jogszabályi háttere, hogy érvényteleníteni lehessen ezeket a pályázatokat. Akkor mi arra alapoztuk ezt, hogy nem volt benne jogorvoslati lehetőség és utólag megváltoztatták azt, hogy ki, mennyit kereshet egy ilyen bolttal, tehát mekkora profitot lehet raja realizálni. A miniszterelnök már meg akarja háromszorozni azt a profitot.
Mv.: - igen, 4%-ról 10%-ra akarják emelni.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Így van, most már a miniszterelnök 12-t mondott, tehát látszik, hogy a Fideszes haveroknak, sógoroknak, rokonoknak, anyósoknak, gyerekeknek..
Mv.:- ..majd meglátjuk..
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Időjósoknak, énekeseknek, és sok mindenki másnak, aki közel áll a Fideszhez, akarnak egy kicsit több pénzt adni. De én azt gondolom, hogy ez most, hogy egy hangfelvétellel is bizonyítják azt, hogy tudatos Fideszes mutyi alapján hozták meg ezeket a döntéseket, ez bizony büntetőjogi kategória és azonnal érvényteleníteni kell a pályázatokat.
Mv.:- Utána. Azt gondolom, hogy önök is politikusok és a sajtó is utána fog ennek járni. Viszont egy másik téma..
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Ezt itt hagyjam önnek, vagy látta?
Mv.: - Köszönöm szépen, olvastam.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Akkor jó. Oké.
Mv.: - Hétfőn az újlipótvárosi Klubgalériában tartottak egy megbeszélést, ahol szó volt a kampánytechnikai kérdésekről is, ahol ugye a kopogtatós kampány, a terepmunka mellett a Facebook előnyeit ecsetelte ön. És arról beszélt, legalábbis a Magyar Nemzeti információi szerint mindenképpen számítanak ugyanakkor a külföld hathatós támogatására, amit Orbán Viktor számtalan sérelmet okozó politikájával indokoltak.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Két külön dolog volt, az egyik az, az, hogy mivel a Szocialista Pártnak nem lesz annyi pénze, mint Simicska Lajosnak, hiszen a Közgép, ahogy ön is tudja, az a legsikeresebb magyar cég, mert bármilyen pályázaton elindul a Közgép, a Simicska Lajosnak a cége, bármin elindul, mindig, mindenen nyert. Tehát lassan, ahol elindulnak más pályázó a közelébe se megy, mert úgyis tudja, hogy veszíteni lehet rajta.
Mv.: - Ebből tegnap volt egy nagyon éles vita itt is. Más is elhangzott ebben az ügyben. Viszont most mégis az a kérdés, hogy ön mit vár a külföldtől ebben?
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Nagyon helyes, ami a lényeg, hogy mégis csak a Közgép nyer mindenhol. Ebből viszont nagyon sok pénzt lehet a kampányra költeni, hogyha ilyen osztalék, meg sok minden formájában ezeket kiveszik a pénzeket, tehát ezért mondtuk azt, hogy mi nem tudunk pénzben versenyezni a Fidesszel, médiafelületben sem tudunk velük versenyezni, ezért kell sokat menni az emberek közé. Inkább ez azt a célt szolgálja, hogy minél kevésbé legyen intenzív a kampány. Tehát, ami a lényeg, azt mondtuk, hogy ezért nagyon sok ilyen ajtótól-ajtóig való terepmunka kell, hogy tudjunk győzni.
Mv.: - Ez rendben van, ezért a Facebook is, ami szintén ingyen van.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Tudja ez azért is fontos, mert például most lenn Komlón lesz választás, ott pl. már most elkezdték megfélemlíteni az aktivistáinkat is, tehát magyarul az országban érezhető egy olyan..
Mv.: - ..hát a rezsicsökkentéssel kapcsolatban is hallani megfélemlítésekről dolgokat.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Nem a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, hanem azzal kapcsolatban, hogy az MSZP egyáltalán, hogy az MSZP-nek van véleménye meg jelöltet mer állítani. Tehát magyarul ezért kell olyan kampánytechnikát alkalmazni, ami időigényesebb, több személyes kapcsolattal jár, és kevesebb pénzbe kerül. Mert Simicskának biztos, hogy több pénze lesz erre..
Mv.: - ..külföld, hathatós támogatás. Ez mit jelent?
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - A másik, ugye én azt mondtam, hogy bizalom helyreállítása szempontjából én azt érzékelem, hogy az EU-s államokban vagy éppen az EU-s színtéren igenis tudnának nekünk segíteni abban, hogy minél több beruházás jöjjön Magyarországra, a minél több munkahelyet teremtsen. Tehát magyarul, hogyha visszaáll Magyarországgal szemben, a magyar kormánnyal szembeni bizalom, ehhez az kell, hogy ezt a kormányt elzavarja a magyar nép, akkor utána gyorsabban lehet a kiszámíthatóságot, a jogbiztonságot, és ezáltal a bizalmat helyreállítani. Ebben kell számítani a külföldre, hiszen..
Mv.: - ..hát ez nem kampánytechnológia, de akkor meg a technológiák között..
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Nem, szerintem az félreértés, tehát én nem kampánytechnológia között említettem, mert kampánytechnológiához ehhez nincsen köze, akkor valamit félreértettek. Tehát a lényeg az, hogy az ország talpra állítása szempontjából mi azt gondoljuk, hogy Európából igenis tud kapni Magyarország segítséget. Tud kapni olyan segítséget, amivel munkahelyeket lehet teremteni, és, amely munkahelyekből aztán tisztes fizetés lesz az embereknek, és nem úgy járunk, mint ahogy a legutóbbi adatok mutatták, hogy az ország fele effektíve szegénységben él.
Mv.: - Ennyi volt az időnk elnök úr, köszönöm, hogy eljött.
Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Köszönöm szépen.













