Mesterhazy Attila vakbarát változat

Inforádió: Mesterházy a miniszterlenök-jelöltségről
Budapest

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az lesz, akit a kongresszus megválaszt - közölte Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. Először el kell fogadni egy közös programot - tette hozzá az MSZP elnöke, aki arról is beszélt, hogy teljes nyilvánosságot akar a Portik-Laborc ügyben az MSZP. Mesterházy azt mondta: a szocialistáknak nincs semmilyen rejtegetni valója az ügyben.

Teljes nyilvánosságot akar a Portik - Laborc ügyben az MSZP. A párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a szocialistáknak nincs semmilyen rejtegetni valója az ügyben.

A szerdán több baloldali erőnek felajánlott ellenzéki együttműködésről azt mondta: még nem kapott választ egyik párttól sem. Ismét úgy vélte: a választási kampány élet-halál harc lesz, a voksolás pedig történelmi jelentőségű. Úgy vélte: ha nem lesz változás, azzal visszafordíthatatlan károk keletkeznek.

Az élettársát bántalmazó Balog József eddigi fideszes, jelenleg független képviselőről azt mondta: a politikusnak le kell volna mondania mandátumáról és a polgármesterségről is.

Az eddigi eredmények érvénytelenítését és új pályázatok kiírását sürgette a nemzeti dohányboltokra az MSZP elnöke. Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a párt már feljelentést tett a szerinte politikai döntésekkel kiosztott koncessziók miatt.

Mesterházy Attila hangsúlyozta: azt is kifogásolják, hogy utólag változtatták meg az egyik feltételt, és többszörösére emelték a profitrést. Hozzátette. emellett nyilvánosságra kellene hozni a pályázat elbírálóinak névsorát is. Nem sokkal korábban a Fidesz alelnöke visszautasította, hogy politikai alapon választották ki a dohányboltokra kiírt pályázat nyerteseit.

Kósa Lajos azt mondta: több száz, baloldalhoz köthető és számos jobbikos kötődésű jelentkező is van a trafikpályázat nyertesei között. Arra a felvetésre, hogy nyilvánosságra hozzák-e pályázatokat, Kósa Lajos azt mondta: ehhez minden pályázónak hozzá kellene járulnia.
Hanganyag: Exterde Tibor

Blikk:Mesterházy cselezni tanítja a fiát
Budapest

Ilyen az igazi politikusi csel: egy lépés jobbra, egy balra, és máris megkerülhető az ellenfél. Igaz, ezt nem a parlamentben kellett előadnia Mesterházy Attilának (39), az MSZP-elnöke kisfiát, Attikát (9) tanította a trükkökre, s csak focilabdával.

A pártelnök nem csak fiával megy sportolni, lánya és felesége is vele tart
– Attika eddig is vívott, egy ideje pedig már focizik is, és nagyon lelkesen rúgja a bőrt – mondta a Blikknek Mesterházy. – Így szinte minden délutánjára jut egy edzés, de igyekszem úgy szervezni a napomat, hogy le tudjunk menni a játszótérre, és együtt gyakoroljunk egy kicsit, készüljünk a következő tréningre.

A család másik örökmozgója Kata (8), aki szinte mindig velük tart a közös meccsekre. Ő nem a szereléseket, cseleket tanulja el, hanem főleg a család focistáit buzdítja, vagy édesanyjával, Szilviával (39) rollerezik.

Blikk-információ 

Az Állami Számvevőszékhez fordul az mszp
Győrtelek

Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke szerint szeptemberig eldől, hogy ki lesz a demokratikus ellenzék 2014-es választási szövetségének a "vezéralakja".

    Ezt a pártvezető újságírói kérdésre válaszolva mondta pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrtelek településen tartott sajtótájékoztatóján, de részletekbe nem bocsátkozott.
    Az MSZP elnöke határozottan elzárkózott annak kommentálásától is, hogy az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) Választási Szövetség szerint máris vita alakult volna ki a szervezet és a szocialisták közötti együttműködésben.
    Mesterházy Attila a sajtótájékoztatón bejelentette: az Állami Számvevőszék elnökéhez fordul - ahogy fogalmazott - "a trafikbotrányban" és kéri a pályázat értékelésének szerinte törvénysértésekre utaló részleteinek kivizsgálását. Megjegyezte, hogy a levelet még pénteken eljuttatja az ÁSZ vezetőjéhez.
    A pártvezető arról is szólt, hogy a jövő héten a parlamentben újabb törvényjavaslatot nyújtanak be az ügyben, s követelik a kormányzó pártok tagjai válaszoljanak azokra a kérdésekre, hogy milyen politikai utasítás alapján, kinek a kérésére értékelték helyben a pályázatokat és döntöttek a nyertesek nevéről.
    A pályázati eredmény érvénytelenítését követeli a szocialista párt - folytatta -  és új tender kiírására szólítják fel a kormányzó pártokat. Hozzátette: szeretnék elérni azt is, hogy az új pályázat értékelésébe vonják majd be az érdek-képviseleti szövetségeket és velük együtt szülessen majd döntés.
    Mesterházy Attila megismételte: kormányra kerülésük esetén a szocialista párt rendezni kívánja a trafikbotrányt, ha követeléseik nem találnak meghallgatásra. Hasonlóan rendezik majd a nagy vitát kiváltó földügyeket is - jegyezte meg.
    A pártvezető beszélt még arról, hogy a 2014-es választáson összefogó demokratikus ellenzéknek lesz válasza az országban egyre nagyobb szociális válság megoldására is. Kifejtette: jelenleg négymillióan élnek a létminimum alatt, 500 ezer gyermek éhezik és további négymillió ember pedig feléli tartalékait a "lecsúszása" megakadályozása érdekében. Mindez - állította - a Fidesz-KDNP rossz gazdaságpolitikájának a következménye. 
    Szerinte a 2014-es választásokon győztes demokratikus ellenzék visszaállítja majd a jogállamiságot is Magyarországon, amit - hangsúlyozta - teljesen lebontott a jelenlegi Fidesz-KDNP-s hatalom.

 

mti/mesterhazattila.hu

A Fidesz mindennapi korrupciós ügyei
Budapest

Alig múlik el nap, hogy ne derülne fény újabb és újabb Fideszes korrupciós botrányra, hazugságra és olyan ügyre, amely felháborítja a jó érzésű magyar embereket. Ezek után Orbán Viktor ne mutasson utat, ne oktasson senkit se morálra, se erkölcsre.
Az, aki fiatal korában ifjúkommunistaként alapszervezeti KISZ titkár volt, az ne kommunistázza le azokat, akik még csak tagjai sem voltak a szervezetnek.
Az, aki liberális politikusként kezdte politikai pályáját, aki magát „tőről metszett demokratának” tartja, és később jobboldali miniszterelnökként maga számolta fel a demokráciát és a jogállamot, az ne beszéljen a „demokrácia törékenységéről”.
Az, aki miniszterelnökként titkos megállapodás keretében szabadon enged egy baltás gyilkost, akinek pártszékházát alvilági figurák védik a tüntető diákokkal szemben, az nem vádolhat senkit bűnözőkkel való együttműködéssel.
Akinek kormányzása idején, állami szinten intézményesült a korrupció, aki janicsárjainak hitbizományként osztja újra a dohánypiacot, az ne beszéljen tisztességről.
Aki pártelnökként személyesen választ képviselőjelöltnek olyan embereket, akik több évtizede bántalmazzák a feleségüket, terrorizálják családjukat, az nem beszélhet a család szentségéről.
Aki köztársasági elnökké választat egy olyan embert, aki lopta doktori dolgozatát, az senkit ne oktasson ki jó erkölcsről.
Biztosak vagyunk abban, hogy akik a Fideszre szavaztak ezt ugyanígy látják és mélységesen csalódottak.

Legyen független és szabad a sajtó
A sajtószabadság nemzetközi napjára
Budapest

Nem teljes ma Magyarországon a sajtószabadság – ezt nemcsak a kormányt bíráló újságírók és a sajtóorgánumok, azaz maga a szakma tapasztalja nap mint nap, hanem nemzetközi jogvédő és civil szervezetek is. 

A sajtószabadságot nem csupán a véleménynyilvánítás szabadságán, hanem a tájékoztatáshoz és a tájékozódáshoz való állampolgári jogok maradéktalan érvényesülésén is lemérhetjük. Maradéktalanul akkor érvényesülne Magyarországon a sajtószabadság, ha nem kerülne politikai befolyás alá, ha nem élnének bizonyos, a kormányt bíráló sajtóorgánumok gazdasági fenyegetettségben és a teljes pénzügyi ellehetetlenülés szélén. Ma egysíkú és nem sokszínű a magyar média, aminek következtében az átlag állampolgárhoz nem jutnak el a szükséges illetve tényszerű információk, számos esetben pedig dezinformáltnak vagy becsapottnak érezheti magát. 

A mszp elvárja a kormánytól, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság valamint a Médiatanács élére most olyan személy kerüljön, aki kivívta a szakma elismerését, akinek személyéről nem politikai, hanem szakmai alapon, az ellenzéki, az érdekvédelmi és a civil szervezetek teljes bevonásával születik konszenzusos döntés. Legyen egy olyan személy, aki szavatolja a sajtó függetlenségét és nem pártkatona.

Mesterházy Attila
pártelnök-frakcióveztő

Orbán és kormánya útonálló és tolvaj
Budapest
http://youtube.com/watch?v=7WtdFpIiEa0
Fáklyás felvonulás Orosházán
Orosháza
http://youtube.com/watch?v=J30A-aN_2D4%23t%3D2960s
Távozzon a közéletből a nőverő képviselő!
Budapest

A feleségét és élettársát verő fideszes képviselő, Balogh József talpára már rég útilaput kellett volna kötnie Orbánnak. Mire vár? Ilyen ember nem lehet közszereplő, nem szólhat bele az ország sorsába! Követelem az MSZP nevében a képviselő távozását!

Oldalak