Mesterhazy Attila vakbarát változat

Egy új MSZP áll az emberek előtt
Budapest
http://youtube.com/watch?v=-wAflBuLV0Y
Első lépés
Budapest

Konstruktív, egyenes, őszinte beszéddel megtettük az első lépést.

Szombaton négy fontos pontban megállapodtunk Bajnai Gordonnal.

„Egyetértünk abban, hogy az Orbán-rendszer leváltása nemzeti érdek. Abban hiszünk, hogy az ellenzéki összefogás a választási győzelem előfeltétele.
Ezért a mai nap abban állapodtunk meg, hogy

1. 2014-ben egy közös demokratikus jelölt kell, hogy szemben álljon a Fidesszel.
2. Az addig hátra levő időközi választásokon egyeztetett módon történik a jelöltállítás és a kampány.
3. Közös felelősségünk, hogy a politikai akcióink ne gyengítsék az összefogásban érintett partnereket.
4. A szervezetfejlesztés, tagtoborzás a jelöltek kiválasztása nem egymás rovására történik.”

A változás elkezdődött.
 

Új stratégiát fogadott el az mszp választmánya
Budapest

 A ma még párt nélküli, bizonytalan választók megnyerése, a meglévő szimpatizánsok elkötelezettségének erősítése és a szocialisták üzeneteinek hatékonyabb közvetítése a célja az MSZP stratégiájának, amelyet a párt választmánya szombaton fogadott el.

    Erről Mesterházy Attila számolt be újságíróknak a tanácskozás után.
    Elmondta, kiemelt témákat határoztak meg, így az MSZP a következő egy évben döntően az emberek megélhetési problémáira, szociális nehézségeire, a munkanélküliségre igyekszik válaszokat adni, de ezután sem hagyják szó nélkül a rasszista, antiszemita megnyilvánulásokat.
    Szólt arról, hogy a választmány - összhangban azzal, hogy délelőtt Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM szövetség vezetőjével közös egyénijelölt-állításról állapodtak meg - felhatalmazást adott az MSZP megyei elnökeinek, hogy kezdjenek tárgyalásokat a "demokratikus ellenzéki" pártok helyi szervezeteivel. A mandátum a közös akciók szervezésén túl kiterjed a közös jelöltek kiválasztására a parlamenti, illetve az önkormányzati választásokon.
    Az MTI kérdésére Mesterházy Attila azt mondta, az MSZP továbbra is úgy gondolja, hogy a demokratikus ellenzéknek közös listát kell állítania a jövő évi parlamenti választáson, ám erről Bajnai Gordonnal még nem váltottak szót.
    Szintén idő előttinek tartotta azt, hogy az egyéni jelölteken milyen arányban osztozhat az MSZP és az Együtt 2014, illetve a lehetséges miniszterelnök-jelölt személyét firtató kérdést. Mint mondta, az egyeztetések azért fontosak, hogy lényeges kérdés legyen, ki az ellenzék kormányfőjelöltje, ma ugyanis a biztos pártválasztók között még a Fidesz vezet.
    A stratégia célja az is - folytatta -, hogy a bizonytalan szavazók előtt is világossá tegyék, az ország állapotáért Orbán Viktor miniszterelnök felelős.
    Szó volt még a választási felkészülésről, meghatározták a választókerületekben elvégzendő feladatokat: helyi problématérkép összeállítása, aktivisták toborzása, adatbázisgyűjtés, utcafelelősök kinevezése és egy mozgósítási terv összeállítása. Mindezt azzal indokolta a pártelnök, hogy a választás az egyéni körzetekben fog eldőlni.

mti/mesterhazyattila.hu

Közös érdek az összefogás
Választmányi ülésen felszólalt Bajnai Gordon is
Budapest

A volt miniszterelnök, Bajnai Gordon felszólalásával kezdődött az MSZP stratégiáját tervező és az összefogás gyakorlati megvalósítását tisztázó választmányi ülés. 

Bajnai Gordon a múlt pénteken nyilvánosságra hozott írásának a hátteréről és az Együtt-2014 választási célkitűzéseiről beszélt első felszólalóként az mszp választmányi ülésén. Az összefogás és a kormányváltás szükségességét megerősítő beszéde a már megismert elképzeléseket és alapvetéseket fejtette ki. Ezt követően hozzászólások követték egymást, amelyek az összefogás részleteire és körülményeire vonatkozóan fogalmaztak meg  sokrétű gondolatokat. Ezt követően Mesterházy Attila pártelnök mondta el hozzászólását és véleményezte Bajnai Gordon elképzeléseit. A választmányi ülés első szakasza az mszp pártelnökének kezdeményezésére született megállapodás elfogadásával zárult. Ennek lényege: 

 

Egyetértünk abban, hogy az Orbán-rendszer leváltása nemzeti érdek.

Abban hiszünk, hogy az ellenzéki összefogás a választási győzelem előfeltétele.

Ezért a mai nap abban állapodtunk meg, hogy

  1. 2014-ben egy közös demokratikus jelölt kell, hogy szemben álljon a Fidesszel.
  2. Az addig hátra levő időközi választásokon egyeztetett módon történik a jelöltállítás és a kampány.
  3. Közös felelősségünk, hogy a politikai akcióink ne gyengítsék az összefogásban érintett partnereket.
  4. A szervezetfejlesztés, tagtoborzás a jelöltek kiválasztása nem egymás rovására történik.
Átlátható, új trafiktörvényt!
Budapest

Az MSZP a trafikpályázatok eredményének érvénytelenítését követeli - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila pártelnök. Jelezte, ha a kormányzat nem tesz eleget ennek, a szocialisták kormányra jutva új pályázatot írnak ki.

Mesterházy Attila arra hivatkozott, hogy a dohánypiac újraosztása a korábban meghirdetett célokkal ellentétesen történt meg, 40 ezer család megélhetését veszi el, ráadásul jogorvoslati lehetőség nélkül. Bírálta, hogy a vesztesek annak ellenére sem ismerhetik meg a bírálatokat, hogy a pontok egy részét szubjektív szempontok alapján osztották ki.

A pártelnök követelte, hogy a kormányzat hozza nyilvánosságra a bírálatokat, az értékelők személyét, vagy azonnal érvénytelenítse a pályázatok eredményét, és helyette írjon ki új tendert.

Azt mondta, a pályázatokon jelentős részben fideszes politikusok és barátaik érdekeltségei, illetve Fidesz-közeli cégek győztek. A CBA igazgatósági tagjai, a Continental Dohányipari Zrt.-hez kötődő emberek vagy épp a Vimpex-csoport vezetői - sorolta Mesterházy Attila, megjegyezve, hogy egyik esetben sem kis és közepes vállalkozásról van szó, az utóbbi tulajdonosa pedig vietnami. Ezt szembeállította azzal, hogy a kormányzat korábban a magyar kis és közepes vállalkozások helyzetbe hozását, a tartósan munkanélküliek és a fogyatékkal élők álláshoz juttatását nevezte a trafiktörvény egyik céljának.

Az MSZP elnöke szerint a "botrányba fulladt" trafikpályázat, az amiatt érkező panaszok sora jól mutatja, "hogyan jutalmazza klientúráját" a Fidesz-kormány. Azt mondta, a dohánypiac újraosztását eleve Lázár János barátja, a Continental dohánycég vezetője kezdeményezte, sőt besegített a törvény megírásába is.

A tendert aztán olyan feltételekkel írták ki, hogy a dohányboltok üzemeltetése ne legyen jövedelmező - folytatta, utalva rá, hogy az eredeti tervek szerint a trafikokban csak dohánytermékeket lehetett volna árusítani, később azonban kétszer is bővítették a termékkört. "De közben szóltak a haveroknak, hogy (...) nyugodjatok meg, pályázzatok nyugodtan, a végén (...) jövedelmező üzletág lesz ez" - fűzte hozzá.

Mesterházy Attila szerint ezt támasztja alá az is, hogy Lázár János pár nappal a pályázati eredmények kihirdetése után egy törvénymódosítással két és félszeresére növelné a dohányboltok profitlehetőségét, azaz tízszázalékosra a garantált árrést. Hozzátette: ezzel a pályázati kiírás talán legfontosabb pontját változtatják meg utólag, miközben a jelentkezések elbírálásakor az üzleti terv volt a döntő.

Az MSZP elnöke elképesztőnek nevezte, hogy a médiában megjelenő és hozzájuk is eljutó panaszok szerint a győztesek sorra keresik meg az eddigi trafiktulajdonosokat azzal, hogy átvennék az üzletüket, és alkalmaznák őket. Elgondolkodtató, hogy évtizedes tapasztalttal rendelkező emberek helyett olyanok nyertek a pályázatokon, akiknek se üzlethelyiségük, se rutinjuk nincsen, és eddig "a showbizniszben vagy időjósként" dolgoztak - hangoztatta.

Kitért arra, hogy ugyanakkor több megye területének kétharmada lefedetlen marad, így ott a feketekereskedelem bővülésére kell számítani.

A pályázatok nyerteseinek Mesterházy Attila azt üzente: ne tervezzenek hosszú távra, mert az MSZP 2014-es választási győzelme esetén el fogják veszíteni a koncessziós jogukat, a szocialisták ugyanis - ha kell, törvénymódosítással - új, átlátható pályázatot írnak ki a trafikok üzemeltetésére.

Jelezte mindazonáltal, a tisztességes győzteseknek nincs mitől félniük, ők bizonyára egy megismételt eljárásban is nyerni fognak.

mti/mesterhazyattila.hu

Startolt az aktivistaképzés
Újabb vidéki körúton Mesterházy
Marcali

Somogy megyében, Marcaliban kezdte meg újabb vidékjáró körútját Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, hogy felkészítse a párt vidéki aktivistáit, akik a leendő kampánycsapatot alkotják.
    A körútja első állomásán több mint kétszáz somogyi és zalai aktivistával beszélték át a feladatokat és a párt főbb üzeneteit a választóknak. A fő témák egyike a szocialisták felsőoktatást érintő ötpontos - egyebek között az első évfolyamos hallgatók tandíjmentességéről, illetve a hallgatói nyilatkozatok eltörléséről szóló - programja, amelyet törvényjavaslat formájában a jövő héten kívánnak a parlament elé terjeszteni.
    További fontos témakörként szóba került az alapvető élelmiszerek áfájának  27 százalékról 5 százalékra történő csökkentése, amelyet a párt kormányra jutása estén meg kíván valósítani.  Szó esett a dohánytermékek árusításának új rendszeréről is, amellyel Mesterházy Attila szerint több tízezer családot fosztott meg a kormány a megélhetéstől, "Fidesz közeli embereknek adva az árusítás lehetőségét", "a földügyekhez hasonló forgatókönyv szerint".
    A pártelnök útjának következő állomása csütörtökön Ajkán lesz, ahol Veszprém- és Vas megyei aktivistákkal találkozik.

mti/mesterhazyattila.hu

Az MSZP ötpontos felsőoktatási programot javasol
Mesterházy Attila napirend előtti felszólalása
Budapest
http://youtube.com/watch?v=kw8JJUQzcFY
Közbeszerzés Közgépesítve?
Budapest

Egyeztetés a vállalkozókkal

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vezetőivel egyeztette a baloldal tavaly ősszel bemutatott gazdasági kilábalási koncepcióját Mesterházy Attila pártelnök, Kákosy Csaba gazdaságpolitikai szakpolitikus, valamint Tóth Csaba, az MSZP kkv kabinetvezetője.

A VOSZ részéről jelen voltak az elnökség, az ügyvezetés valamint a megyei szervezetek elnökei. A meghívó Demján Sándor volt, a jelenlévők között helyet foglalt többek között Csányi Sándor.
Mesterházy Attila az egyeztetést követő sajtótájékoztatón elmondta, a megbeszélés, amely igen konstruktív és pozitív hangvételben zajlott, annak a programismertetési folyamatnak a része, amelyet januárban hirdetett meg.

Beszámolója szerint a VOSZ-vezetőkkel elsősorban a gazdaság- és vállalkozásfejlesztés MSZP által képviselt irányairól, valamint a kis és közepes vállalkozások helyzetéről esett szó. Az MSZP a mai konzultáció során is világossá tette: a szocialista párt egy kiszámítható szabályozási környezet kialakítására fog törekedni, mert a növekedés beindításának és a munkahelyteremtésnek ma a legnagyobb akadálya a kiszámíthatóság és a beruházások hiánya.

Mesterházy Attila hangsúlyozta, hogy normális helyzetben nem lenne szükség beruházásvédelmi szabályozásra, azonban pont a bizalomhiány miatt a következő időszakban ilyen típusú szerződések elkerülhetetlenek lesznek.

A szocialisták – amennyiben kormányra kerülnek – feladatuknak tekintik a vállalkozások belső – és külső piacokra való jutásának segítését. Az MSZP úgynevezett beszállítói célprogramokkal ösztönözné elsősorban a hazai kkv-szektort képviselő munkaadókat.

A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a feketegazdaság, illetve a lánctartozások elleni harc terén a jövőben a mainál keményebb kormányzati fellépésre lesz szükség. Az MSZP képviselői világossá tették, hogy e két problémát nem lehet csupán látszatmegoldásokkal kezelni.

A szocialista delegáció a megbeszélés során külön is hangsúlyozta, hogy a közbeszerzések tisztasága érdekében kormányra kerülése esetén az MSZP mindenképpen változtatni fog a jelenlegi „közgépesített” közbeszerzési törvényen.

Az MSZP a jelezte, hogy egyrészt a mostani gyakorlattal ellentétben a jövőben sokkal intenzívebben vonná be munkaadók és vállalkozások érdekvédelmi szervezeteit a gazdaságfejlesztésre fordítható uniós források elosztásának folyamatába, másrészt mindent megtesz azért, hogy - támogatva az Orbán-kormány elképzelését -, a következő, 2014-2020-as tervezési ciklusban a vállalkozásfejlesztésre jelenleg fordítható 16 %-os forrást 60%-ra emelje.

Mesterházy Attila emellett arra is ígéretet tett, hogy az MSZP nem csupán munkahelyteremtésre, hanem a kifejezettem munkahely-megtartásra fordítható forrásokat is a vállalkozások, elsősorban a mikrovállalkozások rendelkezésére bocsátaná.

A szocialista párt elnöke ezúttal is világossá tette, hogy kormányra kerülése esetén az MSZP egy markáns baloldali gazdaságpolitikai fordulatot kíván megvalósítani, amelyben alapelv lesz a társadalmi igazságosság, az arányos közteherviselés. Egy olyan gazdaságpolitikát, amely a jó gazdasági környezet megteremtésével az ország kiszámítható és fenntartható gyarapodását, a munkaadók és munkavállalók mindennapi biztonságát szolgálja.

Oldalak